| A hatalmi elit terve 5.rész |
 |
 |
| Olvasóinktól - Világrend |
A Dr. Day által ismertetett program gyökerei.M  i úgy látjuk, hogy az ember és a társadalom radikális átalakítása összefügg a háttérhatalom és az általa létrehozott illuminátus-mozgalom megszerveződésével, és stratégiai céljainak fokozatos megvalósításával.A modern társadalom számos beteg tünete, a családi struktúra fokozatos felbomlása, az abortusz korlátlan elterjedése, a pornográfia virágzó iparággá válása, mind fellelhetők az illuminátusok alapvető tanításaiban. Az illuminátus rend alapítója, Adam Weishaupt, amikor teherbe ejtette sógornőjét ragaszkodott az abortuszhoz, amelyhez egy vegyszert használt. Weishaupt a francia forradalmat megelőzően olyan pornográf műveket íratott, amelyek a kicsapongó életmódot népszerűsítették az olvasók körében. A francia forradalmat követően a pornográfiára még úgy tekintettek, mint ami elősegítette a szexuális emancipációt. Az egyházi korlátoktól mentes szexuális magatartás fokozta a népességszaporodást. Mindez hozzájárult a nem kívánt terhességek megszakításához, a csecsemőgyilkosságokhoz és a gyermekek elhagyásához. A XIX. század végén pedig már a túlnépesedés szolgált a népességkorlátozás indokául. A túlnépesedés nem a modernkor sajátja, hiszen nemcsak a modern társadalmakban, de az ókorban is gyakran kellett szembe nézni az éhínséggel. A XIX. században még magas volt az elhalálozási arányszám, mégis a Föld egyes részein nem állt rendelkezésre elegendő élelmiszer. A problémát megkísérelték olyan szexuális magatartás elterjesztésével befolyásolni, amely a reprodukció kizárásával történő nemi kapcsolatot részesítette előnyben. Ennek ellenére Európában, Indiában és Kínában az egész XIX. század folyamán tömegesen fordultak elő a csecsemőgyilkosságok. Ezek nyilvánvaló célja a népességszaporulat alacsonyan tartása volt. John Robison skót egyetemi tanár, aki behatóan tanulmányozta Weishaupt tanításait, megállapította, hogy az illuminátus befolyása alatt álló szabadkőműves páholyok gyakran elősegítették azoknak a nézeteknek és viselkedési formáknak a terjedését, amelyek aláásták az erkölcsöt. Az illuminátusokkal kapcsolatban szó szerint ezt írja "Proofs of a Conspiracy" (1798. Boston: Western Islands, 1967 – Egy összeesküvés bizonyítékai) című művének a 6-7. oldalán: „Végül az illuminátusok társasága azzal a kifejezett céllal jött létre, hogy leromboljon minden vallási intézményt, és megdöntse Európa valamennyi létező kormányát.” A kicsapongó életmódra vonatkozó illuminátus nézetek fokozatosan terjedtek el. Robison ezzel kapcsolatban megállapítja idézett művének 50. oldalán, hogy: „a laza erkölcsű és bujaságra hajlamos szívű szerzők bátorítást kaptak ahhoz, hogy büntetlenül írjanak a leglealacsonyítóbb hajlamokról, feltüzelve a szenvedélyeket, és igazolva a kicsapongást… És ezek a könyvek igen gyorsan piacra találtak.” Robison dokumentálja, hogy ezeket az írókat Philanthropine-nak elnevezett iskolákban képezték ki, valamint olyan az általános nevelést és oktatást szolgáló akadémiákon, amelyeket a Grand Orient szabadkőművesek irányítottak. Amikor ezek a diákok iskoláik végeztével munkába álltak, országos szinten érzékelni lehetett az erkölcsök gyors hanyatlását. A francia forradalom után a promiszkuitásra – válogatás nélküli nemi életre - rászoktatott brit társadalomban a népesség-szaporulat ellenőrzésének a célkitűzése a szabadkőművesség részéről is támogatásra talált. A népesség-szabályozás apjának Thomas Malthus (1766-1834) anglikán lelkészt tekintik. Dr. John Coleman állapítja meg Malthusról, hogy nagytekintélyű  szabadkőműves volt, aki meglehetősen sötéten látó dokumentumot írt a népesség szabályozásról, miután befejeződött képzése a szabadkőműves Lord Shelburn részéről. „A népesség fogalmáról” című esszéjében Malthus nem kevesebbet állít, minthogy a népességszaporulat mindig nagyobb lesz, mint a rendelkezésre álló erőforrások. Nem látott más kiutat ebből, csak azt, ha a kölcsönös ellenőrzések rendszerével kontrollálják a népesség növekedését. Egy ilyen rendszer természetesen elsősorban a szegények ellen irányulna, mert hiszen ők alkotják a lakosság számbeli többségét.Az 1860-as években egy másik angol szabadkőművesnek, George Drysdale-nek, a vezetésével megalakult a Malthusiánus Liga, amely Malthus népesedésre vonatkozó elméleteit kívánta terjeszteni. Ezt a Ligát 1874-ben az az Annie Besant irányította, aki az egyik legkiemelkedőbb női szabadkőműves volt, és nemcsak a kábítószer fogyasztást, de a teljesen szabad szexuális magatartást is támogatta. Az az Albert Pike, aki az Egyesült Államok Déli Területeinek a legfőbb szabadkőműves vezetője volt, majd pedig az Egyesített Világszabadkőművesség élére került, egyike volt Annie Besant szeretőinek. Annie testvére, Sir Walter Besant, pedig az a személy, aki javasolta egy szabadkőműves kutatási központ létrehozását, amelyre aztán sor is került a Quator Coronati páholy létrehozásával. A születésszabályozás abból a nők szexuális felszabadítására törekvő mozgalomból bontakozott ki, amelyet Annie Besant kezdeményezett. A túlnépesedést arra használták, hogy rákényszerítsék a vezető nyugati országok törvényhozó szerveit a születéskorlátozó és fogamzásgátló gyógyszerek, valamint eszközök elfogadására. A háttérhatalommal szövetkezett, és annak szolgálatában álló szabadkőművességnek tehát kulcsszerepe volt a születésszabályozás, a fogamzásgátló eszközök és az abortusz elterjesztésében. Annie Besant és társai elérték, hogy egy korábban obszcén pornográf pamfletnek minősített, fogamzásgátlással foglalkozó tanácsadó könyv törvényesítve legyen. Ez a jogi győzelmük megnyitotta az utat a még nyíltabb és még merészebb pornográfia számára. Amikor aztán a szegény és házasságon kívüli nők esetében ugrásszerűen megnőtt a szülések száma, a Malthusiánus Liga fokozta erőfeszítéseit azért, hogy minden jogi akadályt elhárítson a születésszabályozással kapcsolatos kérdések megvitatása, és az ezzel kapcsolatos módszerek elterjesztése útjából. A liga nemcsak Angliában, de egész Európában tevékenykedett. Az orvosok egy része jó pénzért természetesen közreműködött olyan fogamzásgátlók előállításában, amelyek segítik az abortuszt. Az Egyesült Államokban a születésszabályozást a háttérhatalom ösztönzésére Margaret Sanger (1883-1966) népszerűsítette rendszeresen megjelenő folyóiratában a Woman Rebel-ben (A lázadó nőben). Az első születésszabályozással foglalkozó társaság 1915-ben jött létre. Ez alakult át 1942-ben a „Planned Parenthood” (Tervezett születésszabályozás) nevű szervezetté. Margaret Sanger munkássága eredményeként létrejött 1948-ban az angliai Cheltenham-ben a Családtervezés Nemzetközi Bizottsága (International Committee on Planned Parenthood) nevű szervezet, amely 1964-ben az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának a hivatalos tanácsadójává vált. Központja a New York-i United Nations Plazan a Lucis Trust mellett van. Lucis Trust Az összeurópai szabadkőművesség, köztük a francia Grand Orient és több brit páholy engedélyezi nõi tagok felvételét is. A két leghíresebb női szabadkőműves Heléna Petrovna Blavatsky és protezsáltja, Annie Besant volt. Blavatsky a Teozófiai Társaság vezetőjeként vált kiemelkedő személyiséggé. Blavatsky az olasz karbonárik vezetője, Giuseppe Mazzini - aki hosszabb időn át az illuminátus mozgalom világvezetője is volt - ösztönzésére azonosult az illuminátusok világátalakító forradalmi nézeteivel. A Teozófiai Társasághoz sok szabadkőműves, köztük a legmagasabb rangú Albert Pike is csatlakozott. A Társaságnak azonban olyan nem szabadkőművesek is a tagjai lehettek, akik Lucifert tekintették a világosság istenének, és őt tisztelték valódi istenként.1887-ben, miután a korábban már említett Quatuor Coronati nevű kutatásra specializálódott páholy létrejött, Blavatsky Londonba költözött, és elindította teozófiai folyóiratát a „Lucifer the Light-bringer (Lucifer a fény hordozója) című lapot. Blavatskynak a szocialista szabadkőműves Herbert Burrows mutatta be Annie Besantot. Madam Blavatsky 1891. május 8-án meghalt és ezután olyan 16 év következett, amikor is senki nem tudta megszerezni magának a Teozófiai Társaság vezetését. Végül is a Quatuor Coronati páholy Annie Besantot nevezte ki a Társaság elnökévé. Az új elnök számos szabadkőműves irányítású társasággal tartott kapcsolatot, köztük a rendkívül nagy jelentőségre szert tett Fábiánus Társasággal, (a szociáldemokrácia elõdjével) az Ordo Templi Orientis-el, az OTO-val, valamint az Aleister Crowley vezette Stella Matutina-val. Annie Besant csatlakozott ez utóbbihoz, miután az kivált az ugyancsak nagy befolyású Golden Dawn-ból (Arany Hajnalból). 1913-ban a Teozófiai Társaságból kivált a 33-as fokozatú szabadkőműves Rudolf Steiner irányítása alatt álló Antropozófiai Társaság. Steinernek ez a Társasága kapcsolatban állt az orosz bolsevik forradalom több vezetőjével is. Annie Besant azt a feladatot kapta a Teozófiai Társaságtól, hogy találjon egy alkalmas vezetőt a világ szellemi irányítására. Első ilyen irányú kísérlete kudarcba fulladt. Második próbálkozására az indiai származású Krishnamurtit ajánlotta. Madam Blavatskynak azonban egy másik tanítványa is volt a Teozófiai Társaságnál: Alice Bailey. Õ alapította meg 1922-ben New Yorkban a Lucifer Publishing Company-t, amelynek jelenlegi neve Lucis Trust. Lucis latinul azt jelenti, hogy Lucifer. Alice Bailey második könyvében, az Externalization of the Hierarchy-ban (A hierarchia láthatóvá válásában) azt állítja, hogy tulajdonképpen a szabadkőművesség indította útjára a New Age mozgalmat. Valószínűleg az illuminátusok tevékenységének a beindulására céloz, amikor azt állítja, hogy „a pusztítás munkája 1775-ben kezdődött. 70 évvel később Albert Pike újjáélesztette az általa beindított Palladian rítusban az összeesküvést. A századforduló idején ez a bizonyos rejtett hierarchia otthonra talált az Ordo Templi Orientis-ben. Ma viszont ez a hierarchia az Alice Bailey által irányított Lucis Trust-ban található. 1982-ben a Lucis Trust - mint már utaltunk rá - a United Nations Plaza-n volt található, (866 United Nations Plaza, Suite 566/7 New York, NY 10017-1888) de azóta a világváros egy másik részébe költözött. 1982-ben Robert S. McNamara állt az élén, aki Kennedy elnök idején védelmi miniszter, később pedig a Világbank elnöke lett. A Lucis Trust tagjai közé tartozik David Rockefeller, aki a háttérhatalom informális állama államfőjének tekinthető, és a világ egyik leggazdagabb családjának az élén áll, amelynek a vagyonát 1998-ban a szakértők 11450 milliárd dollárra becsülték. Tagja volt a Lucis Trustnak Cyrus Vance is, aki Carter kormányában külügyminiszterként szolgált. A prominens Lucis Trust tagok közt megtaláljuk Marc Tannebaum nevét, aki az Amerikai Zsidó Bizottság elnöke, továbbá a Marschall Field családét, az anglikán püspök Paul Moor-ét, Walter Cronkite-ot, a neves TV személyiséget, Ted Turnert, a CNN létrehozóját és egykori tulajdonosát, valamint Barbara Marx Hubbardot a New Age mozgalom egyik szóvivõjét, akit az egykori elnökjelölt Walter Mondale mellett alelnökjelöltként vettek figyelembe. De a Lucis Trust tagja Henry Clausen 33-as fokozatú szabadkõmûves, az Egyesült Államok Déli Területei Legfőbb Tanácsa korábbi elnöke. A Lucis Trustnak vállalatok és jogi személyek is a tagjai lehetnek. Így a tagokhoz tartozik a Rockefeller és a Carnegie Alapítvány, az ENSZ Társaság, a Szolgálat Teozófiai Rendje, a Findhorn Alapítvány, a Greenpeace USA, az Greenpeace United Kingdom, az Amnesty International és természetesen a Skót Ritusú Szabadkőművesség Déli Joghatósága. Amikor McNamara irányította a Lucis Trustot, akkor a Reader’s Digest nevű lapban teljes lapot betöltő hirdetéssel népszerűsítette a New Age-t. A Lucis Trustot tehát igen nagy valószínűséggel az Adam Weishaupt által beindított illuminátus mozgalom egyik utódjának lehet tekinteni, de folytatja Albert Pike Palladian mozgalmát és a Kellner által kezdeményezett OTO hagyományokat is. A Római Klub és a családtervezés.A háttérhatalom 1969-ben a francia Grand Orient szabadkőművesek közreműködésével létrehozta a Római Klubot, kifejezetten azzal a céllal, hogy tanulmányozza a földgolyó túlnépesedésének a problémáit. A Római Klub számos szakértő bevonásával 1973-ban közzétette a „Limits to Growth” (A Növekedés Határai) című tanulmányát. Lényegében ez indítja útjára azt a Háromoldalú Bizottságot (Trilateral Comission), amely jelenleg is a háttérhatalom egyik legfontosabb koordináló intézménye. Amikor a Háromoldalú Bizottsághoz tartozó Jimmy Carter volt az Egyesült Államok elnöke, akkor a Római Klub által kidolgozott jelentést kiegészítették egy másikkal, amelyet azonban egy Washingtonban létrehozott, magas rangú kormányzati tisztségviselőkből és kiváló szakemberekből álló csoport készített el. Ezt a jelentést, amelynek a címe „The Global 2000, Report to the President” (A Global 2000, jelentés az elnöknek) 1980. július 24-én tették közzé. A két kötetet kitevő tanulmány felvázolja a következő 20 évre vonatkozóan a követendő világszintű gazdasági trendeket. Ez a kétségtelenül alapos munkával elkészített és átfogó jelentés, sötét jövőt vázol fel arra alapozva, hogy bolygónk kapacitása nem elégséges annyi ember eltartására, mint amennyire a népességrobbanás rákényszeríti. Hat hónapra rá elkészült a „Global Future: A Time to Act” (Globális jövő: Idő a cselekvésre) című dokumentum, amelyet a Council on Environmental Quality (A Környezetünk Minőségét Őrző Tanács) publikált. Ez a dokumentum már konkrét politikai intézkedésekre tesz javaslatot arra hivatkozva, hogy a „Global 2000” csak meghatározta a problémákat. A „Global Future” a népesség szaporulat ellenőrzését jelölte meg a legfontosabb feladatnak ahhoz, hogy meg lehessen birkózni a „Global 2000”-ben körvonalazott világproblémákkal. Eszerint az emberiséget csak úgy lehet megakadályozni abban, hogy egyre rövidebb idő alatt megkétszerezze önmagát, ha egy agresszív és hatékony sterilizációs programot érvényesítenek a fogamzásgátlás valamennyi eszközrendszerének a felhasználásával, és az abortusz szabaddá tételével. Amennyiben a világ illetékes döntéshozói ezt nem fogadják el, akkor - rémisztgetnek a „Global Future” szerzői - emberek milliói fognak meghalni éhínség és a túlnépesedéssel kapcsolatos erőszakosságok következtében. A két elnöki jelentés olyan politikai szándéknyilatkozatnak fogható fel, amelyben a háttérhatalom informális államának vezetése és árnyékkormányának döntéshozói, azaz a Council on Foreign Relations, a Trilateral Commission, valamint a Nemzetközi Valutaalap, - hogy csak a legfontosabbakat soroljuk fel - közlik a világgal: készüljön fel a jelenlegi népesség radikális csökkentésére. A jelentésekben előre jelzik 170 millió ember várható elpusztulását, de azt is, hogy rövid idõ alatt szükség van a Föld népességének kétmilliárddal való csökkentésére. Az elnöki jelentés készítői a népesség szám korlátozására számos módszert terjesztettek elő, amelyek között szerepel az abortuszok növelésének a száma és a mesterségesen előidézett éhínségek is azokban az országokban, ahol túlságosan sok a „useless eaters” (a haszontalan élelmiszer-fogyasztó). Ehhez még azt is hozzáteszik, ha ezek a módszerek nem hozzák meg a kívánt eredményt, akkor szükségessé válhat korlátozott és stratégiailag meghatározott helyekre lokalizált nukleáris háború is. Miként az ókorban és azt megelőzően is, a szexuális szabadosságot favorizáló pogányok feláldozták gyermekeiket, hogy korlátozzák a népesség szaporulatot, és ahogyan a XVIII. századi Európában hasonló motívumokból széles körben meggyilkolták a csecsemőket, most a XX. század végén és a XXI. század elején még mindig az a háttérben meghúzódó hatalom egyik fő törekvése, hogy a világ problémáit a Föld lakosságának a kétmilliárddal való csökkentésével oldja meg. A háttérhatalom az általa megtervezett „Új világrendet” modernizált erkölcsi értékrendként is felkínálja az emberiségnek. Ennek is az a valódi célja, hogy segítségével csökkenthető legyen a világ népessége. Ahhoz, hogy az új világrend megvalósulhasson, többek között el kellett távolítani az elmúlt 250 év során a világcivilizáció centrumának számító Európában a hagyományos uralkodóházakat a születési arisztokráciával együtt. Először a brit uralkodóház került lecserélésre, majd a francia Bourbonok következtek. A XX. század elején elűzték az ottomán uralkodókat, a Hohenzollerneket, a Habsburgokat és a Romanovokat. De távozásra kényszerült Portugália uralkodóháza és átmenetileg a spanyol Bourbon dinasztia is. Az új világrendhez azonban nemcsak új pénzügyi, gazdasági és uralmi rendszerre van szükség, hanem a régi rend alapját képző erkölcsi értékrend és kulturális hagyomány eltávolítására is. A kulturális és erkölcsi rendnek viszont fontos részét képezik az élet reprodukcióját szabályozó alapvető szexuális magatartási normák, hagyományok és szokások. A keresztény értékrendhez tartozó szemérmesség, erényesség és erkölcsösség, párosulva a szerénységgel, egyszerűséggel és mértékletességgel lehetővé teszi, hogy az adott személy képes legyen saját lelki struktúráin belül a magasabb szintek által vezérelt magatartást tanúsítani. A szemérmességhez hozzá tartozik a hallgatás, a diszkrét önmegtartóztatás, a harsány magamutogatástól és tolakodó kíváncsiságtól való tartózkodás. Ez a diszkréció valamikor igen nagy becsben állt: a lányok és fiatal hölgyek egyaránt igényt tartottak rá. A keresztény értékrend fokozatos aláásását jelzi az a körülmény, hogy Eve Ensler „The Vagina Monologues” címû provokatív darabját az Egyesült Államok egyházi irányítás alatt álló több egyetemén is bemutatták. Köztük jó hírű katolikus egyetemeken is, ahova a szülők abban a reményben küldik leányaikat, hogy a keresztény erkölcs szellemében kapjanak nevelést, miközben elsajátítják a szakmai ismereteket. Eve Ensler darabja azt színleli, hogy a feministák által szorgalmazott női egyenjogúságról szól. Ez az idõközben Magyarországon is publikált és bemutatott darab azonban nem más, mint a női homoszexualitás színpadi megnyilvánulása. A „Vagina Monológok” a leszbikusságot ünneplik.A leszbikusság pedig nem egyéb, mint az utódok nevelésével járó felelősségtől elszakított, kizárólag az örömszerzést hajhászó, eltorzult szexualitás női változata. A háttérhatalom által birodalommá átalakított Egyesült Államok a hanyatló Római Birodalomhoz hasonlóan elindult a dekadencia útján. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy ma már a homoszexualitás kultuszát is exportálja. Azok a népek, amelyeknek a kultúrája nem hajlandó befogadni ezt az egyszerre enervált és agresszív, morbid és dekadens exportcikket, valójában a háttérhatalom új világrendjét utasítják el. Többek között azért szállnak szembe a terjeszkedésével, mert meg akarják őrizni az utódnevelés felelősségével párosult szexuális élet diszkrécióját, intimitását, sőt szentségét. Ha elterjedne más világkultúrákban is a háttérhatalom által szorgalmazott homoszexualitás, akkor a leszbikus nők - legalább is formailag – a férfiakéhoz hasonló „függetlenségre” tennének szert. Ha például a hagyományait őrző iszlám világ átvenné ezt az amerikai lobogóval takaródzó, de valójában a nemzetközi pénzhatalmat képviselő kozmopolita értékrendet, akkor a születési arány éppen úgy lecsökkenne az iszlám országokban is, ahogyan a mesterségesen dekadenciába hajszolt Nyugat társadalmaiban. Ebben az esetben az iszlám kultúrkörhöz tartozó családok is elindulnának a hanyatlás és a szétesés útján. A „Vagina Monológok” szomorú képet nyújtanak a feminizmus zsákutcájáról. Ezeket a monológokat úgy is felfoghatjuk, mint a női nem jelenlegi nemzedékének a segélykiáltását a valódi szerelem iránt, miután ennek a nemzedéknek szembesülnie kellett a feminizmus csalásával. Ez a csalás rávette, hogy elidegenítse magát természetes társától, a férfitől, és hogy a magány elől a leszbikus kapcsolatba meneküljön. Eve Ensler hatásvadászó szövegei a valódi szerelemre éhes nők számára egyfajta hamis ingert jelentenek, a szexuális intimitás mesterséges pótlékát. Az életre készülő fiatalabb leányok számára pedig bevezető tanfolyamként szolgálnak a női homoszexualitásba. Eve Ensler az általa készített interjúkra hivatkozva azt állítja, hogy segít megmenteni a női nemi szerveket a kulturális elhanyagolástól. Így például a „színmű” bemutat egy oktató szemináriumot (workshop-ot), ahol a nők kézitükörrel vizsgálják önmagukat. Intim testrészüknek beceneveket adnak, és képzeletben felöltöztetik őket. A New York-i Madison Square Garden-ben 18.000 nő kiáltotta szinte extázisban saját nemi szervének a nevét. Ha azonban belegondolunk, akkor valójában arról a bizonyos férfi testrészről volt szó, amelyet elveszítettek, és az élet természetes rendje szerint, hiányzik nekik. A háttérhatalom már gyermekkoruktól arra szoktatta őket, hogy tagadják meg nőiességüket, legyenek olyanok, mint a férfiak. Mindez nem maradt szexuális következmény nélkül nők milliói számára. Az elmúlt 20 év során az új világrend szorgalmazóinak sikerült megszilárdítaniuk ellenőrzésüket az egyetemek, különösen a campusok-ban élő diákok felett. A feministák de Sade márkihoz hasonlóan (arról a francia arisztokratáról van szó, akiről a szadizmust elnevezték) azt vallják, hogy a nő „gyönyört nyújtó gépezet”. Abban különböznek csak a kegyetlen de Sade márkitól, hogy kinek nyújtson gyönyört ez a gépezet. Ensler darabja feminista párti szemináriumként agitál a leszbikusság és a maszturbáció mellett. Szereplői a fogamzást és a megtermékenyülést a legmegvetőbb kifejezésekkel illetik, és a darabban a normális férfi-női kapcsolat is kimerül a megerőszakolás és a szexuális brutalitás emlegetésében. Az elítélendő heteroszexuális kapcsolat jelképe Ensler darabjában a boszniai tábor, ahol tömegesen megerőszakolták a nőket. A leszbikusság viszont végig a legdicséretesebb és leghízelgőbb módon van bemutatva. Még a gyermek pornográfia is megengedett, ha annak elkövetője és fogyasztója egy felnőtt nő és nem egy felnőtt férfi. Az elmúlt két évtized során a pornográfia terjesztői és védelmezői meg tudták szilárdítani helyzetüket az egyetemeken arra hivatkozva, hogy információt nyújtanak az élet egyik eddig elhallgatott oldaláról. És minthogy az egyetemek elsődleges feladata az ismeretek továbbadása, ezért a pornográfiát, mint ismeretek és tapasztalatok közvetítőjét, szintén nem szabad távol tartani az oktatástól. Ha valaki keresi mindennek a mélyebb értelmét, akkor rájön, hogy a politikai ellenőrzés egyik formájával áll szemben. Az olyan hatások, mint amilyeneket Ensler darabja közvetít, meggyöngítik az egyén magasabb rendű lelki struktúráinak a kontrollját ösztönei felett. A szexuális ösztön és az erőszak szoros kapcsolatban áll egymással, és ezt a kapcsolatot az emberiség már régóta ismeri. Többek között ezért volt az, hogy a katolikus egyház - és a többi igazi egyház - az erényt és az önmegtartóztatást vállalta fel. A pornográfia nem vezet harmonikus kielégüléshez. Egy adott kép vagy film első lépésként izgalmat okozhat, de a stimuláció fenntartása egyre intenzívebb és erőszakosabb változatokat követel. Így a viszonylag normálisnak tekinthető pornográfia átadja a helyét olyan változatoknak, amelyek már eltorzítják a szexualitást, és agresszív magatartáshoz vezethetnek. Ha valaki folyamatosan pornográf hatásoknak van kitéve, végül is teljesen irreális világba kerül, ahol az erőszak minden formája elfogadott, szokásos, sőt mindennapi. A pornográfia azt sugallja, hogy a nők a válogatás nélküli nemi életre hajlamosak, ami nem felel meg a valóságnak. Sok női kortársunk már megtapasztalta, hogy milyen kapcsolat van a pornográfia és az erőszak között, miután partnerük a pornográfia rendszeres fogyasztójává vált. A pornográfia azonban hatalmas üzlet is. A háttérhatalom berendezkedése az Egyesült Államokban nyomon követhető a nemi kapcsolat elüzletiesedésében és a szexuális örömök árucikké válásában. Az alapító atyák alkotmányos rendjét követő Amerika demokratikus köztársaság volt, ahol a hatalom végső hordozója az egyén, a felelős állampolgár volt. Ez a köztársaság elsősorban a közjót szolgálta. Amióta azonban a Nemzetközi Pénzügyi Közösség uralmi törekvéseinek megfelelően a saját birodalmává alakította át az Egyesült Államokat, ennek már nem a közjó szolgálata a célja, hanem saját csoport-hatalmának az érvényesítése a társadalom egésze felett. A köztársaságnak - amely nem más, mint a természetes személyek szabadságát a másik ember iránti felelősséggel korlátozó demokrácia - erényre van szüksége ahhoz, hogy jól működjön. A hódításra átállított birodalom már nem tart igényt erre a fegyelemre és önfegyelemre támaszkodó erényre. Egy birodalomban puha masszaként gyúrható tömegre, engedékenységre és engedelmességre, azaz biorobotokra van szükség. A befolyásolás egyik leghatékonyabb eszköze az engedékenység.Ez az egyén szintjén a saját ösztöneinek, hajlamainak és szenvedélyeinek való tehetetlen alárendelődésben nyilvánul meg. Társadalmi szinten az engedékenység megjelenik a felcsigázott vágyakban és a mesterségesen kialakított szükségletekben. Az uralmon lévő csoportok arra törekednek, hogy az államhatalmat is felhasználják saját vágyaik kielégítésére. A politikusok egymás után engedni kénytelenek a pénz csábításának, hogy biztosíthassák megválasztásukat és újraválasztásukat. Az állam így fokozatosan azok hegemóniája alá kerül, akik a legnagyobb árat hajlandók érte megfizetni. Akik a legtöbb pénzzel rendelkeznek, egyben a vágyakat és azok kielégítését is meghatározzák. A pénzvagyon-tulajdonosok, hogy biztosítsák a maguk számára a hatalmon való maradást, elősegítik a zabolátlan, korlátokat nem ismerő vágyak kialakítását, majd pedig azok minden elképzelhető módon való kielégítését. A pénzvagyon- tulajdonosok tisztában vannak azzal, hogy ha az emberi vágyakat át tudják alakítani pénzügyi tranzakciókká, a mindennapi adásvétel tárgyaivá, akkor végső soron a döntést is magukhoz ragadták. Egyes ideológusok úgy képzelték, hogy a szocializmus a nemek emancipációjához, a teljes nemi szabadsághoz, a határokat nem ismerő szexuális szabadság pedig a szocializmushoz vezet. Ezek az ideológusok tévedtek, mert a kamatkapitalizmus sokkal alkalmasabb a szexuális vágyak felkeltésére. A forgalomra, a fogyasztásra és a pénzzel való nyerészkedésre épülő rendszerével hatékonyabban képes felcsigázni, és zabolátlanná tenni az emberi vágyakat, s pénzügyi-gazdasági uralma alá vetni a vágyai rabjává tett embert. Így alakul át a szexuális szabadosság a politikai kontroll hatékony eszközévé. Az 1990-es években a korlátaitól megszabadított vágy és étvágy azt jelentette, hogy most már jelentős pénzügyi ellenszolgáltatást kértek olyasmiért, ami korábban pénz nélkül volt elérhető. Az emberi élet szinte minden vonatkozása pénzre redukálódott, beleértve az emberi élet legintimebb és legbensőségesebb szféráit is. Minden alárendelődött a fogyasztói társadalom valamilyen konkrét megjelenési formájának. A szabadság nevében pedig a legváltozatosabb módon kötötték gúzsba az embereket. Akik át akarták alakítani a társadalom szerkezetét és működését, jól tudták, hogy a kultúra totális szexualizálása közömbösíti, sőt megsemmisíti az egyházat és a keresztény értékrendszert, és egyben aláássa azt a köztársaságot is, amelynek politikai berendezkedése az egyes állampolgáron, annak szilárd erkölcsi értékrendszerén nyugszik. A vallásos hit felszámolásának egyik leghatékonyabb módszere a deviáns szexuális magatartás elterjesztése, általános normává tétele. Ha ez a deviancia válik a normává, akkor olyannyira meggyöngül az önkontroll, hogy az az embereket tetszés szerint formálható biomasszává alakítja át. Eve Ensler darabjának tehát az igazi célja az élet normális rendjét kifejező és fenntartó keresztény erkölcs gyökereinek az eltávolítása, és az új nemzedékek megfosztása hagyományaiktól, természetes erkölcsi táptalajuktól. Ennek a politikai következményei rendkívül súlyosak. Ha sikerül a nők szexuális kultúráját megváltoztatni, akkor egész társadalmi értékrendszerük átalakul. Még a legszemérmesebb nő magatartása is megváltozik tömeghatás eredményeként. Ha megtapasztalja, hogy más nők is odafigyelnek az úgynevezett tilos dolgokra, akkor egyéni erkölcsi gátlásai könnyebben utat engednek az újfajta gazdasági jellegű szexuális normáknak, amely szerint minden kapható pénzért. A szexuális szabadosság, ha a tömegszituációban megerősítést kap, fölébe kerülhet az önmegtartóztatásnak, az önuralomnak. A szexuális magatartás ilyen mértékű átalakítása megváltoztatja az állampolgári magatartást is, és ez már közvetlenül összefügg a politikai hatalommal. Aki meg tudja határozni a szexuális normákat, az lényegében az államot is uralma alatt tudja tartani. Az Egyesült Államokban, az 1960-as években lejátszódott úgynevezett kulturális forradalom bizonyos tekintetben emlékeztet arra a kulturális folyamatra, amely a két világháború között a német nyelvterületen a társadalmakban végbement. Amikor a nemzeti szocialisták hatalomra kerültek Németországban, sok olyan személy emigrált Amerikába, akik lényegében háborút indítottak a keresztény értékrendszer ellen, elsősorban az amerikai katolikusok ellen. A katolikus egyház ellenezte az abortuszt és a fogamzásgátlást. Az 1960-as évek szexuális forradalma a háttérhatalom szolgálatában álló WASP-elit (White Anglo-Saxon Protestant) kulturális ellentámadása volt a katolikusok előretörésével szemben, amelynek az egyik jelensége volt az úgynevezett "baby boom", vagyis amikor rendkívül népes generációk követték egymást. A WASP-ok célja az volt, hogy a szexuális felszabadítás jelszavával rávegyék a nőket a fogamzásgátló szerek széleskörű használatára. Ezzel szemben az 1990-es években már az volt az úgynevezett szexuális felszabadítás célja, hogy a nők ne éljenek normális nemi életet, hanem önkielégítést folytassanak. Mindkét ”szexuális forradalomban” az volt a közös, hogy lányok és asszonyok egész nemzedékét tudták az ellenőrzésük alá vonni. Az első esetben ezt az ellenőrzést, legalább is a katolikus nők vonatkozásában, az egyháztól vették el. A katolikus egyház politikai ereje jelentős részt ugyanis azon nyugodott, hogy a katolikus családok nagy létszámúak voltak és a katolikus közösségek demográfiailag dinamikusan fejlődtek. A katolikus egyház ezt a küzdelmet Amerikában elveszítette. Ma már nem arról van szó, hogy gyöngítsék a katolikus egyházat, hanem arról, hogy azok a lányok és asszonyok, akik a fogamzásgátló tablettákon élnek, pénzügyileg és szexuálisan is egyre nyíltabban kizsákmányolhatóak, és egyre gátlástalanabbul ki is zsákmányolják őket. Ha az erkölcsi rend az elfojtásra alapozódik, akkor ami ésszerű az a formális logika szerint egyben elnyomó, elfojtó is. Ha az ésszerűség elnyomást jelent, akkor az ember csak irracionális módon válhat szabaddá. Ha pedig irracionálissá válik, akkor már csak alacsonyabb-rendű lelki struktúrái és ösztönei hajtják, vágyai, impulzusai és szenvedélyei veszik át személyiségén belül a vezető szerepet. Amikor pedig a szenvedélyek veszik át az irányítást, az adott személy többé nem teljesen ura sem önmagának, sem tetteinek. Így a szabadság az ellentétébe csap át, és a modern szolgaságnak, sőt a rabszolgaságnak egy formájává válik. Akik ezt a fajta önfegyelem és felelősség nélküli, keretein túlfeszített szabadságot szorgalmazzák - akár tudatosan teszik ezt, akár nem - a társadalmi alávetés, a szolgaság egyik formáját támogatják. Amíg az egyén uralta önmagát, addig cselekvésének a motívuma valami ésszerű és magasabb rendű ok volt, most viszont a racionalitás helyébe a szeszély és a szenvedély, mint meghatározó motiváló erő lépett. Azok, akik ezt a stimulust irányítják, egyben ellenőrzik azt is, akit stimulálnak. Így tehát a szexuális magatartás megváltoztatása a társadalmi uralom szolgálatában áll. Azok pedig, akik ösztöneik javára lemondanak magasabb lelki struktúráik működtetéséről, ösztöneik, szenvedélyeik ellenőrzése alá kerülnek. Ezeket a szenvedélyeket pedig jól ki lehet használni pénzügyi haszonszerzésre és a politikai uralom megszilárdítására. Ez a hatalom azok kezében van, akik az egyént önmagával szemben kritikátlanul engedékennyé tudják tenni. Akik a tudat-változtató tevékenységből profitálnak, rendszerint elősegítik azoknak a politikusoknak a megválasztását, akik viszont védelmezik ezt a fajta kulturális felpuhítást. Így aztán szemünk láttára alakult ki a pénzügyi nyerészkedés egyfajta rendszeréből a politikai kontroll modern változata. Eve Ensler manipulatív monológjai például egy katolikus egyetemen azt a célt szolgálják, hogy szétroncsolják a diáklányokban azt a személyiségi védekező rendszert, amelyet a szemérem, az intimitás és a mértékletesség nyújt az ösztönökre alapozott kizsákmányolással szemben. Ilyen megvilágításban Eve Ensler nem felszabadítónak, hanem gyarmatosítónak tekintendő, aki előkészíti az utat az egyén szexuális és politikai kolonizációjához, gyarmati függésbe taszításához. Dr. Drábik János Vége(0 értékelés) |
