| A hatalmi elit terve 2. rész |
|
|
| Olvasóinktól - Világrend |
Ismeretlen betegségek lépnek felDr. Day azt is kijelentette, hogy „mindenféle rákbetegséget gyógyítani tudunk. Az erre vonatkozó tudományos ismeretanyag a Rockefeller Intézetnél van elzárva, és ha valaha döntés születik erről, akkor nyilvánosságra fogják hozni. De vegyék csak figyelembe, ha az emberek nem halnak meg többé rákban, akkor milyen gyors ütemben válik a Föld túlnépesedetté. Az ember éppen úgy meghalhat rákban, mint bármi másban.” Ebből a megfontolásból a rák kezelését elsősorban olyan irányban fejlesztik, hogy csökkentsék a betegek szenvedéseit. Az a kommentár is elhangzott, hogy esetleg a rák gyógyítására vonatkozó dokumentációt mégis csak nyilvánosságra kell hozni, mert előfordulhat, hogy független kutatók is hozzájutnak ezekhez az ismeretekhez. (Mindenesetre napjaink valósága Magyarországon is az, hogy egyelőre csak korlátozottan lehet eredményesen gyógyítani különböző rákbetegségeket.) Mesterségesen előidézett szívinfarktusDr. Day elmondta orvos hallgatóságának, hogy ma már megoldható a szívinfarktus mesterséges kiváltása, amely minden fontos orvosi tünet szempontjából hűségesen szimulálja a valódi szívinfarktust. Ezt álcázott – halálos kimenetelű – merényletek végrehajtására is fel lehet használni. Csak a rendkívül képzett patológus szakorvosok, akik pontosan tudják, hogy a halál okát kereső boncolás során mit kell megnézniük, képesek arra, hogy megkülönböztessék a valódi szívinfarktust a mesterségesen előidézett szívelégtelenségtől. Dr. Day ezután rátért a táplálkozás, az egészséges életmód és a megfelelõ testmozgás összefüggéseire.Részletesen ecsetelte, hogy mit kellene enniük az embereknek, és hogyan kellene megtartaniuk megfelelő testgyakorlással fizikai erőnlétüket. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az iparilag gyártott élelmiszerek nem felelnek meg az egészséges táplálkozás követelményeinek, mert a túlságosan sós és zsíros ételek magas vérnyomáshoz és korai szívbetegségekhez vezetnek. Azok az emberek, akik azonban nem elég képzettek ahhoz, hogy ezt megértsék, vagy túlságosan lusták ahhoz, hogy megfelelő testgyakorlást végezzenek, fokozottan kiteszik magukat ezeknek a kockázatoknak. A megfelelő táplálkozási ismeretek rendelkezésre fognak állni, de a korlátolt emberek ezt nem veszik figyelembe, és ezért tulajdonképpen helyes, ha rövidebb ideig élnek. Tervszerűen növelni kívánják az ipari jellegű étkeztetéssel foglalkozó üzlethálózatokat. A Hamburger, a McDonalds, a Kentucky Fried Chicken és ehhez hasonló üzlethálózatok lehetővé teszik, hogy egyre több ember a saját otthonán kívül étkezzen, és ez csökkenti az étkezés szempontjából a családi együttlét fontosságát. Az emberek egyre kevésbé függnek saját otthoni konyhájuktól. A fogyasztott élelem többsége félkész, vagy teljesen kész áru lesz, amit a legkülönfélébb modern technikai eszközökkel, mint például a mikrohullámú készülékekkel, gyorsan el lehet készíteni. Aki azonban rászokik az ilyen előre elkészített konfekció étkekre, annak még inkább mozognia kell, mert ezek az ételek ("junk food") egyben egészségtelenek is. Mindazok, akik elég kényelmesek ahhoz, hogy ilyen ipari készítményeket fogyasszanak és ahhoz is lusták, hogy megfelelően mozogjanak, nem érdemlik meg, hogy hosszabb ideig éljenek. Ami a testgyakorlást illeti sokan fognak futni, kocogni. Ehhez nincs szükség különösebb sportfelszerelésre és képességre. De megfelelő reklámmal és divatba-hozással rá lehet őket kényszeríteni szinte észrevétlenül, hogy milyen ruhában és cipőben tegyék ezt. Ezzel is lehet növelni a keresletet és fokozni az üzleti forgalmat. A pubertás felgyorsításaSzükség van a nemi érés felgyorsítására, és ehhez az egyik leghatékonyabb eszköz a nevelés. Az egyén fejlődését és az egész emberi faj átalakítását is fel kell gyorsítani. Ezzel kapcsolatban az előadó kitért a vallások szerepére, amelyeket noha meggyőződéses ateista volt, hasznosnak minősített. Sok embernek van szüksége vallásra, a hittel járó misztériumokra és rituálékra. Ezért a vallást megtarthatják. De a mai vallásokat alapvetően meg kell változtatni, mert nem egyeztethetőek össze a bekövetkező nagyarányú változásokkal. Bizonyos régi vallásoknak el kell tűnniük.Különösen a kereszténységnek kell átalakulnia. Ha sikerül a kereszténység legerősebb egyházát, a római katolikust megtörni, akkor a kereszténység többi része már könnyen átalakítható. Olyan új vallásra van szükség, amelyet a világ valamennyi részén el lehet fogadtatni az emberekkel. Éppen ezért az új vallás meg fog őrizni bizonyos tanításokat, szokásokat a régiekből, hogy könnyebben elfogadják az emberek, és otthonosabban érezzék magukat az új vallás keretei között. Sok olyan ember is van, akinek nem lesz szükséges vallásra, így ez a változás őket nem érinti. Az ilyen szinkretikus és eklektikus világvallás létrehozásához a bibliát is meg kell változtatni. Óvatos technikával át kell írni, hogy megfeleljen ezen új eklektikus világvallás igényeinek. Bizonyos kulcsszavakat ki kell cserélni, amelyeknek az árnyalati értelme már más. Az új szó rokon-értelmű a régivel és ezért eleinte nem okoz nagy ellenállást. Az idő múlásával azonban az eredeti szó valódi jelentése elhalványul, és az új szó csak kis árnyalattal eltérő jelentése pedig hangsúlyozásra kerül. Így fokozatosan megváltoztatható a bibliai szövegek értelme. Az elgondolás tehát az, hogy nincs szükség a biblia teljes átírására, csupán bizonyos kulcsszavakat kell másokra kicserélni. És mivel minden szónak számos értelmi árnyalata van, ezért az új szavak segítségével a bibliai szövegek egészének az értelmét úgy lehet átalakítani, hogy az elfogadható legyen az új eklektikus világvallás számára. A legtöbb ember nem is fogja észlelni ezt a változtatást. Ekkor Dr. Day megismételte azt a mondatot, amely előadása során többször is elhangzott: „The few who do notice the difference, won’t be enough to matter. – Az a néhány, aki észreveszi a különbséget, kevés lesz ahhoz, hogy számítson. Az elõadó ezután utalt rá: hallgatói közül néhányan valószínűleg azt gondolják, hogy az egyházak ellent fognak állni ennek a törekvésnek. Valójában azonban az egyházak segíteni fognak minket – mondotta Dr. Day. Dr. Dunegan két évtized múltán visszaemlékezve megerősíti, hogy e változások bekövetkezését valóban elősegítették sokan a különböző egyházakban. A nevelés, mint a manipuláció eszközeMegfelelő technikákkal változtatni kell a klasszikus irodalmi alkotásokon. Példaként Mark Twain műveire utalt. Az alkalmi olvasó, amikor elõször kézbe veszi ezeket a klasszikus alkotásokat, nem fogja gyanítani, hogy azokban bizonyos változtatásokat hajtottak végre. Felkészült tudósnak kell lennie annak, aki szóról-szóra végig akar menni a klasszikus szövegeken, hogy ezeket a finom változtatásokat észrevegye. A változtatások célja az lesz, hogy az olvasókban - elsősorban a fiatalokban - természetessé tegye az új világrend másfajta kultúrájának az elfogadását. A gyermekeknek és fiataloknak a korábbinál lényegesen több időt kell az iskolában eltölteniük, de a legtöbb iskolában semmit se fognak tanulni. Ha mégis elsajátítanak bizonyos ismereteket, az meg se fogja közelíteni azt a mennyiséget, amit korábban kellett tanulniuk a diákoknak. Természetesen lesznek jobb környékeken minőségi iskolák a gazdagabbaknak, és ezekben valóban tanulniuk kell a diákoknak. Sőt e jobb iskolákban még fel is kell gyorsítani a tanulási folyamatot és az átalakulást. E felgyorsítás eredményeként az ilyen elit nevelésben részesülő gyermekek agya fejlettebb lesz, és több ismeret rövidebb idő alatti elsajátítására lesznek képesek már fiatalabb korban is, mint korábban. A hosszútávú nevelési program része az iskolaidőszak egész évre történő kiterjesztése, illetve egész napra való meghosszabbítása. E szerint nyár folyamán is lesznek szemeszterek, és a hosszú nyári szünidő a múlté lesz. A felnövekvő nemzedékek számára hosszabb időre lesz szükség ahhoz, hogy iskoláikat befejezhessék. Ami eredetileg az első fokozatú egyetemi képzéshez tartozott (bachelor degree) az a jövőben már csak újabb egyetemi fokozatok (master degree, illetve ph.D) megszerzése után lesz lehetséges. Ebből az következik, hogy az elnyújtott iskolázási időszak jelentős része csak üresjárat lesz. A kevés minőségi iskola azonban rendkívül igényessé válik. A diákoknak már fiatalabb korban dönteniük kell arról, hogy mit akarnak tanulni, és milyen pályát választanak, ha képzésüket be akarják fejezni. Egyre nehezebbé válik egyik területről egy másikra átváltani. A tanulmányokat szűk területre specializálják, vagyis mélyebb tudást adnak, de korlátozottabb területen. Ez azt jelenti, hogy mindenki csak a saját területén jut hozzá a megfelelő kutatási anyaghoz és eszközökhöz. A saját területén túlmenően már csak engedéllyel teheti ugyanezt. E sorok írója itt arra utal, hogy szűklátókörű, úgynevezett „szakbarbár” értelmiség kinevelése a cél, amelynek nem áll módjában számos más irányú ismeret szintetizálásával a nagyobb összefüggések felismerése. A háttérhatalom ezt a programját a Szovjet Birodalom felbomlása után a kelet-európai országokban is érvényesíteni kívánja. Ezt támasztja alá az a hír, amelyet Bencsik András a „Demokrata” című hetilap főszerkesztője hozott nyilvánosságra 1997. májusában, és az Interneten is közzétett: „Február végén zártkörű tanácskozást tartott a budapesti Soros Egyetemen a Világbank. Az előadók elmondták, hogy elképzelésük szerint Magyarországon csak 8 millió lakosnak kellene élni. Ebből 2 millió úgynevezett „narrow minded” szakember legyen, a többi 6 milliónak pedig a hátteret kellene biztosítania. Az előadók úgy vélték, azokat a magyarokat, akik egy bizonyos szellemi szint fölé emelkedtek, ösztönözni kellene a kivándorlásra.”) Az iskola, mint a közösségi élet tengelye Az iskola és a tanulás egész életén át végig kíséri a jövő emberét. De már gyermekkorban is az iskola ellenőrizni fogja a tanulók teljes életét. Csökkenteni kell a fiatalok spontán öntevékenységét és a sportolástól kezdve a szabadidő eltöltésének minden egyéb fajtájáig az iskolai szervezésnek és ellenőrzésnek kell meghatározó szerepet játszania. A minőségi oktatást végző iskolákban egyre nő a diákokra nehezedő nyomás, amellyel csak a legtehetségesebbek, a legállóképesebbek tudnak megküzdeni. Aki nem képes elviselni a nagy terhelést, az kihullik. Az így kirostálódott diákok szervezett pszichológiai segítségnyújtásra szorulnak. Akik azonban segítségnyújtással sem képesek versenyben maradni, a perifériára szorulnak, és az „expendable”-nek, azaz feláldozhatónak, eldobhatónak minősítettek közé kerülnek. A tanulás élethossziglanná válik, és a felnőtteknek is folyamatosan tovább kell képezniük magukat. A rendszer gondoskodni fog újabb és újabb információkról a felnőttek számára, amivel lépést kell tartaniuk. Aki ezt az ütemet nem képes tartani, az már túlságosan öreg. Ez az egyik módja tudatni bizonyos korosztályokkal, hogy eljött az idejük a távozásra és itt az ideje, hogy bevegyék a „demise pill”-t, az elmúlást, a „méltóságteljes távozást” elõsegítő tablettát. Az új világrend stratégiájának az is a része, hogy bizonyos könyveknek észrevétlenül el kell tűnniük a közkönyvtárakból és a könyvüzletekből. Erre azért van szükség, mert bizonyos könyvek olyan ismereteket tartalmaznak, amelyek miatt nem kívánatosak. Az egyik eltüntetési módszer az lesz, hogy erre kiképzett szervezett csoportok az egyetemi könyvtárakból és egyéb közkönyvtárakból egyszerűen kivesznek bizonyos könyveket. Mindezt persze titokban, a nyilvánosság megkerülésével teszik. Közvetett módszerekkel egyrészt le kell szoktatni az embereket az olvasásról, másrészt nem mindenkinek lesz megengedve, hogy bizonyos könyvekhez hozzájusson. Egyes könyvek pedig senki számára sem lesznek elérhetőek. A jogszabályok megváltoztatása1969-ben, amikor az előadás elhangzott, számos amerikai tagállamban még vasárnap zárva voltak az üzletek és bizonyos tevékenységek be voltak tiltva. Ezek közé tartozott, hogy szerencsejátékot nem lehetett folytatni. A háttérhatalom stratégiája ezzel kapcsolatban úgy hangzott, hogy ezeket a tiltó szabályokat enyhíteni kell, vagy meg kell szüntetni, és növelni kell a különböző szerencsejátékok engedélyezését, a kaszinók működését. Dr. Day jelezte, hogy a kormányzatokat is be kell vonni a szerencsejáték üzletbe. Az elmúlt évtizedekben valóban beindultak országszerte különböző lottó- és szerencsejátékok. Az igazolás úgy hangzott, hogy miért kellene a szerencsejátékból befolyó jövedelmet magánkezekben hagyni, amikor abból az állam is nagy hasznot húzhatna. És különben is az embereknek meg kell engedni, hogy szerencsejátékot űzhessenek. Ezt normális polgári tevékenységnek kell elismerni, nem pedig valamiféle illegális cselekménynek. Dr. Day szólt arról is, hogy meg kell változtatni a csődre vonatkozó különböző jogszabályokat. Ugyancsak szólt a tröszt-ellenes szabályok átértelmezéséről, illetve megváltoztatásáról. Arra hivatkozott, hogy szükség van a verseny fokozására, de azt nem a monopólium-ellenes szabályok megtartásával, hanem másféle ellenőrzés alatt tartott körülmények között kell folytatni. Vagyis nem a valódi szabadversenyre van szükség. Úgy tűnik, hogy a gazdasági életben is olyan fajta verseny maradhat csak meg, mint amilyet egy zárt klub tagjai egymás között folytatnak. De a klubon kívül senki számára nem megengedett a rivalizálás. A kábítószer fogyasztás bátorításaA kábítószerek használata is könnyebbé válik és fokozódik. Ugyancsak bátorítják az alkoholfogyasztást. Egyidejűleg a kábítószer-ellenes intézkedéseket is megszigorítják. A kábítószer fogyasztás bátorítása és az ellene való harc fokozása csak látszólag jelent ellentmondást. Az egyik magyarázat, hogy a kábítószerek könnyebb elérhetõsége lehetõvé teszi, hogy azok a gyenge emberek, akik a drogok rabjai lesznek, kirostálódjanak. Hiszen a Föld is, mielőtt túlnépesedetté vált, keresztül ment azon a korszakon, ahol a dzsungel törvénye érvényesült, és csak a legéletképesebbek bírták a versenyt. Ekkor az embernek még az idõjárás viszontagságai, a vadállatok és a betegségek ellen kellett védekeznie. Csak a legrátermettebbek élték ezt túl. Most, hogy a világ civilizálódott, ma már az alkalmatlan egyének is életben maradhatnak azoknak a költségén, akik őket eltartják. A kábítószer függőség bizonyos értelemben helyreállítja a dzsungel törvényét, mert segít a legalkalmasabbakat kiválasztani. Dr. Day szerint a kábítószer kereskedelem és fogyasztás fokozott üldözése pedig folyamatosan ráirányítja a közvélemény figyelmét erre a problémára. Ez egyben csökkenti az amerikaiak önelégültségét, miszerint az Egyesült Államok biztonságos és kellemes hely. E sorok írója azzal kívánja ezt a magyarázatot kiegészíteni, hogy a pénzgazdasági rendszerben minden pénz a kábítószer termelésből, kereskedelemből és fogyasztásból származó pénz is a nemzetközi pénzügyi közösség bankjaihoz vándorol. A kábítószer iparág egyik feltétele, hogy a termelésen túlmenően legyen sokmilliós fogyasztói réteg, amely kábítószerfüggőként biztos keresletet jelent. Mivel a kábítószer olcsón előállítható értéktelen anyag, ezért nagy üzleti hasznot csak akkor lehet rajta elérni, ha az államok milliárdos ráfordítással keményen üldözik. E miatt az üldözés miatt az önmagában értéktelen kábítószer piaci értéke a sokszorosára növekszik és ekkor már nagy hasznot lehet a forgalmazásából bezsebelni. Ez a pénz pedig nem a kábítószer kereskedők szalmazsákjába kerül, hanem többszöri átmosással a nemzetközi pénzügyi közösség pénzintézeteibe. Az üldözés másik célja a kábítószerpiacra befurakodott kívülállók eltávolítása. Magyarországon az teszi aktuálissá ezt a kérdést, hogy az enyhébb kábítószerek, így a marihuána használatát bizonyos körök meg kívánják könnyíteni. Ez azért veszélyes törekvés, mert ahol ezt a gyakorlatban is kipróbálták, például Hollandiában és Svájcban, ott bebizonyosodott, hogy az enyhébb kábítószerek fokozatosan az erősebb kábítószerek fogyasztásához vezetnek és végül is a kemény drogok terjedését segítik elő. Nagyon félrevezető az az érvelés, hogy engedtessék meg egy embernek, hogy önmagát beteggé tegye, vagy károsítsa. Számos olyan cselekményt tiltanak és büntetnek a magyar jogszabályok, amelyek elsősorban azt az illetőt veszélyeztetik, aki az elkövető. Így például, ha valaki motorkerékpározik, és nem használja a kötelezően előírt bukósisakot, akkor kemény büntetésben részesül, holott itt sem arról van szó, hogy másnak árt, hanem arról, hogy a saját maga érdekei ellen cselekszik. Azok, akik Magyarországon könnyíteni óhajtanak az úgynevezett könnyű drogok fogyasztásán, valójában üzleti érdekeket szolgálnak, csak ezt nem hajlandók nyíltan elismerni. Ami a kábítószerekre érvényes, az érvényes az alkoholfogyasztásra is. A háttérhatalom stratégái egyszerre kívánják támogatni és korlátozni. Általában a gyengébb jelleműek, a sebezhetőbbek lesznek alkoholfüggők. Az ilyen személyek veszélyessé válnak a közlekedés számára és közülük igen sok elveszítheti autóvezetői jogosítványát. Ez kifejezetten kívánatos fejlemény, mivel a háttérhatalom amúgy is korlátozni kívánja hosszú távon az emberek mozgásszabadságát. Dr. Day erről azt mondotta, hogy az Egyesült Államokban sem kell mindenki számára biztosítani a teljesen szabad utazási lehetőségeket. Nincs szükség arra, hogy az emberek annyit utazzanak. Ez valójában előjog, ami csak meghatározott rétegeknek jár. A kábítószer és az alkoholfüggőség elősegítése segíti a gyengébbek és alkalmatlanabbak kiválasztódását. Ugyanezt a célt szolgálja az alkoholisták és a kábítószer élvezők gyógykezelése. Ha az illető olyan karakter, hogy ilyen segítséggel megszabadulhat ettől a függőségtől, akkor alkalmas a túlélésre. Ha még ilyen segítséggel sem képes rá, akkor nem jelent veszteséget a társadalom számára. Több börtönre van szükség.
Állandó változásAz embereket folyamatosan sokkolják az állandó változásokkal. Az utcák útvonalát megváltoztatják, átnevezik, a korábban ismert környékek idegenné válnak. Ez elősegíti, hogy az idősebb emberek közérzete megromoljék, és úgy érezzék: elérkezett az idő a távozásukra. Lehetővé kell tenni, hogy üresen álljanak épületek, és fokozatosan tönkremenjenek. Ugyanilyen sorsra kell jutniuk bizonyos városrészeknek. A kölcsönös függés globális rendszere:A „global interdependence”, vagyis a világméretű kölcsönös függőség és egymásrautaltság tervezett stratégiája szerint az egységesített világrendszerben a világ különböző részei meghatározott ipari és kereskedelmi tevékenységre lesznek kijelölve. Az Egyesült Államok megkülönböztetett helyzete fennmarad, de változtatni kell viszonylagos függetlenségén és önerőre támaszkodásán. Dr. Day itt hangsúlyozta, hogy új struktúra létrehozásához először le kell bontani a korábbit. Erre példaként az amerikai ipart említette. Azért kell csökkenteni az Egyesült Államok ipari kapacitását, mert különben mások nem lesznek képesek vele versenyezni. Ez különösen igaz a nehézipar tekintetében, amelyet Amerikában korlátozni kell, miközben ugyanezeket az iparágakat más országokban, például Japánban erőteljesen fejleszteni célszerű. A hazafiságra már nincs szükség Dr. Day itt kitért az autógyártásra és hangsúlyozta, hogy Japán az amerikaival hasonló minőségben és mennyiségben fog autókat gyártani. Az amerikai kocsik minőségét csökkentik, így érik el, hogy inkább az importált gépkocsikat vásárolják az emberek. Elég ehhez, ha kisebb hibákat építenek egy Fordba, egy GM gyártmányba, vagy egy Chrysler-ba, és az amerikaiak máris inkább a japán vagy a német kocsikat fogják előnyben részesíteni. A munkahelyek tömeges elvesztésének kérdésében. Az előadó többször is visszatért rá, mennyire fontos, hogy az emberek ne érezzék gondtalan biztonságban magukat. Az Egyesült Államok továbbra is erős marad a kommunikáció, a csúcstechnológia, az iskolaügy és a mezőgazdaság terén. A nehézipar azonban leépítendő. Erre az egyik elhangzott érv az volt, hogy a „gyárkémény ipar” rengeteg környezeti szennyeződést okoz, és az ipari hulladék is túlságosan sok. Az ipar leépítése természetesen munkahelyek megszűnésével jár. Emiatt sok amerikait át kell képezni, és új helyre költöztetni. Nagy tömegeknek kell a Sun Belt-re (a napos övezetre) költözniük, ahol gyökértelen jövevényként könnyebb szokásaikat megváltoztatni, mintha szülőföldjükön maradtak volna. Ez többek között az orvosi ellátás átalakítását is megkönnyíti. Ha valaki, például, egy északkeleti ipari városból a déli napos övezetbe költözik, vagy pedig délnyugatra, Kaliforniába, Arizonába, akkor könnyebben hajlandó bármilyen újat elfogadni. Ezek közé tartozik a szigorúan ellenőrzött egészségügyi ellátás, amely egyre kevésbé támaszkodik a családi környezetre. Ami ténylegesen bekövetkezett az az, hogy az Egyesült Államok középnyugati államaiban még fennmaradtak a hagyományos módszerek szinte az élet minden területén. Ha azonban az iparosodottabb térségeket vesszük szemügyre, akkor gyöngülnek, sõt eltûnnek ezek a hagyományok, hiszen igen sok a munkanélküli és a szegény, akik bármit elfogadnak, csakhogy túlélésük biztosítva legyen. Dr. Drábik János (folytatjuk) (0 értékelés) |







