| Szabó Péter: Vihar |
 |
 |
| Kultúra - Versek |
|
Gyűlnek az égen a sötét felhők, Tollat s papírt ragadnak a költők. Süvít már a viharos szél, Bezárkózik mindenki, ki erre él. Kiállok a vad vihar közepébe, Felemel engem a világ tetejére. Esőt vág arcomba a szél, Bújik mindenki, ki ettől fél. Nem érdekel, megküzdök vele, Itt állok, nem látod? Gyere! Vadul kezd lökdösni már, Csillapodik, most egy kicsit vár. Fény villan, s dörren nagyot, Villám csap be valahol amott. Még jobban esik, csak úgy ömlik, Vele együtt ház fala is omlik. Azt hiszi ez engem elijeszt, Pedig velem korántsem teszi ezt. Halkabb már kint a táj, S neki is egyre kevésbé fáj. (2009. június 8.) (2 értékelés) |
