| Bálintné Miklós Éva: Tisza-Maros partján állva |
|
|
| Kultúra - Versek |
|
Csípős fagy érinti meg szívem, Itt a Tisza partján állva, A vízben tükröződik a lelkem, Fénytelenül és nagyon mélyen fázva. Fagyos hullámok mardossák érzékeim, A Maros vizét nézve, mely úgy folyik el, Mint tudatom méla, bús fájdalma: Drága Magyar Hazám! Miért hagytunk el? Nézem a vizet, mely életet ad, Mely messzi Tündérországból ered, Egyetlen érzés markol vadul, Miért nem kötheted össze szíveinket? Ahogyan összekötöd a földet, Mi egy volt és egy lesz mindörökké, Ne legyen álhatár, Bánat és fájdalom soha-soha többé! Ahogy lágy csókkal a Tiszához simulsz, Mély szenvedéllyel egyesülsz vele, Legyen egy újra így népünk is, E szenvedélyt senki és semmi ne törhesse le. Mint anyjához találó gyermek, Ki végül HAZA tért, Úgy térjenek vissza a földek, És minden-minden érték. Kérem a táltosokat, Kongassák a dobokat hangosan, Gyújtsanak lármafákat, Hogy itt állva is lássam és meghalljam. Hátha eljutna akkor több lélekhez is, Amit itt a két folyó partján állva érzek, S ha felébredne az a sok alvó szív, Talán Tündérország végre hazatérhet. Csípős fagy érinti meg szívem, Itt a Tisza partján állva, A vízben tükröződik a lelkem, Fénytelenül és nagyon mélyen fázva. Fagyos hullámok mardossák érzékeim, A Maros vizét nézve, mely úgy folyik el, Mint tudatom méla, bús fájdalma: Drága Magyar Hazám! Miért hagytunk el? Nézem a vizet, mely életet ad, Mely messzi Tündérországból ered, Egyetlen érzés markol vadul, Miért nem kötheted össze szíveinket? Ahogyan összekötöd a földet, Mi egy volt és egy lesz mindörökké, Ne legyen álhatár, Bánat és fájdalom soha-soha többé! Ahogy lágy csókkal a Tiszához simulsz, Mély szenvedéllyel egyesülsz vele, Legyen egy újra így népünk is, E szenvedélyt senki és semmi ne törhesse le. Mint anyjához találó gyermek, Ki végül HAZA tért, Úgy térjenek vissza a földek, És minden-minden érték. Kérem a táltosokat, Kongassák a dobokat hangosan, Gyújtsanak lármafákat, Hogy itt állva is lássam és meghalljam. Hátha eljutna akkor több lélekhez is, Amit itt a két folyó partján állva érzek, S ha felébredne az a sok alvó szív, Talán Tündérország végre hazatérhet. (2 értékelés) |







