| Szennyvízcsatornázás fejlesztése |
 |
 |
| Közélet - Tényfeltáró |
Környezetvédelmi és vízügyi nagyberuházásokról, csakis az igazat I. rész, szennyvízcsatornázás fejlesztéseMindenekelőtt ki kell jelenteni, hogy Magyarország vízi-közműveinek jelenlegi állapotára nézve igenis szükség van javító intézkedésekre, a módszereket és eszközöket azonban jobban át kellene gondolni. Még mielőtt a közepébe vágnék, meg kell említenem egy régi történetet: a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer elfuserált beruházását, amely legalább annyi előnyt hozott egyes politikusoknak, mint amennyi keserűséget hazánknak. Annak idején, amikor még műszaki egyetemistaként szívtam magamba a tudást kiváló professzoraim előadásain és az egyetem által szervezett szakmai tanulmányutakon nyitott szemmel, érdeklődéssel figyelve az akkori nagyberuházás folyamatát, jó néhány olyan egyszerű összefüggést megértettem, amit a vízlépcső ügyén felhizlalt politikus (sáska)had a mai napig nem ért. Többek között azt, hogy az igazságnak rendkívüli ereje és hatalma van, elhallgatása, elferdítése csak ideig-óráig lehetséges. Ez ugyanúgy igaz a környezetvédelmi, vízügyi szakterületre is, mint bármely más tevékenységre.Azóta eltelt több mint húsz év és nincs semmi változás, a politikusok most is csak a saját érdekeikkel foglalkoznak, önző módon csak a saját üzletüket és kapcsolatrendszerüket építgetik. Aki képes elhinni, hogy ma Magyarországon komolyan érdekli a politikusokat a környezetvédelem ügye, az óriásit téved. Persze köztük is vannak kivételek, de azok beleolvadnak a nagy masszába. Ma alapvetően nem azért vannak uniós és hazai forrásokból támogatott környezetvédelmi nagyberuházások, mert az ország érdeke ezt diktálja. Ezek a beruházások a pénzlenyúlás és a gazdasági gyarmatosítás mesterségesen megteremtett eszközei. El tudja bárki is képzelni, hogy a tömítetlenül összerakott szennyvízcsatorna, a tervezéskor már túlterhelt szennyvízkezelő mű vagy az eltúlzott és megfizethetetlen ivóvíz minőség javítás az emberek többségének érdekét szolgálja? Ugye nem! Nézzünk egy kicsit a színfalak mögé és máris megvilágosodnak a részletek. Ezek a nagyberuházások uniós és hazai pénzforrásokból táplálkoznak (ISPA), a beruházási költség a legtöbb esetben tízmilliárdos nagyságrendű, régió-szinten eléri a százmilliárdos (százezer-milliós) nagyságrendet is. Előre pontosan megtervezett forgatókönyv szerint zajlik minden, nem úgy, ahogy a közvéleményt etetik a korrupt médián keresztül. Ezek a fantasztikus ötletek nem úgy születnek, hogy például egy nagyon tehetséges polgármester éjjel hirtelen felül az ágyában, mint akinek megvilágosodása van és rájön arra, hogy települése környezetvédelmi gondjaira egyetlen megoldás létezik: ha másnap milliárdos beruházásba kezd! Nem, ilyen vezetők nincsenek! Helyettük vannak azonban bennfentes tanácsadók, informátorok magasabb körökből, korrupt politikusok, akik a távolból is tudják, hogy mi a jó az adott településnek, bár még sosem jártak ott! A polgármestert vagy a képviselőket meg lehet venni és le lehet gyártatni a szükséges ideológiát. A beruházási összegek nagyságrendje miatt erősen behatároltak a megvalósítás feltételei. Ismerve az önkormányzatok sanyarú gazdasági helyzetét, a szükséges önerőt is csak banki hitelekből tudják biztosítani. Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez nem probléma – hiszen ott vannak az uniós pályázati források, melyek fedezik a költségek 40-80%-át és ennyiért a hülyének is megéri – szeretném felvilágosítani, hogy az EU semmit nem ad ingyen. Keményen megfizetünk azért a támogatásért, s emellett még országunkat is kérik cserébe! A pályáztatás során, pontosabban már előtte tudják a lehetséges nyertesek névsorát. Itt sincsenek meglepetések, csak olyan cég nyerhet, aki megfelelő tőkeerővel rendelkezik és megfelelő bankgaranciát tud felmutatni. A referenciákra még később visszatérek. A nagyberuházásokat szinte kizárólag csak multinacionális cégek viszik el a magyar vállalkozók elől. A multik korrupciós összefonódása (árkartell) miatt korábban napvilágot látott botrányos esetek kivédése érdekében ma már befektetői társulásokat, úgynevezett konzorciumokat hoznak létre. Így még könnyebb is nyerni, közösen nagyobb nyomást tudnak gyakorolni a döntéshozókra. Begyűjtik a munkákat, lehetőleg mindet, hogy másoknak ne maradjon semmi, majd kiadják alvállalkozóknak úgy, hogy a haszon legnagyobb részét lefölözik. Itt kell visszatérnünk a referencia kérdésére, természetesen így lehet a legjobb referenciákat is megszerezni. A tapasztaltabb nyugati országokban – ahol ugyanúgy virágzik a korrupció, csak nem csinálják ilyen látványosan, mint nálunk – már rájöttek arra, hogy korlátozni kell az alvállalkozók számát, mert túl sok pénz veszik el az enyves kezek bonyolult útvesztőjében! A közbeszerzés és a nyílt eljárások csak a szemfényvesztés részei. Ezek a cégek gyakran azzal érvelnek, hogy munkát adnak sok magyar vállalkozásnak, akik önerőből képtelenek lennének ilyen lehetőségekhez jutni. Ez valóban így van. A magyar vállalkozásoknak szinte semmi esélyük sincs egy-egy nagyberuházást megszerezni a pályázati feltételek miatt. Ha életben akarnak maradni, kénytelenek elfogadni a kialakult játékszabályokat. Példaként szeretném említeni az egyik nagyvárosunk csatornafejlesztési beruházását, ahol a szokásos konzorciumi felállás mellett folyt a munka. A 17,7 milliárd forintból akár aranyból is meg lehetett volna építeni a csatornákat! A politikusoktól, tanácsadóktól kezdve a lebonyolítókon és a konzorciumon át mindenki lenyúlta a neki címkézett összeget. Alvállalkozók hada próbálta imitálni a munkát, s végül az alvállalkozói sor legvégén álló „szakembereknek” jutott a szép feladat, az igazi kihívás: valakinek mégiscsak meg kell építeni a csatornát!  Ezeknek a szerencsétlen embereknek sem iskolai végzettségük, sem szaktudásuk, sem megfelelő munkaeszközeik, sem védőfelszerelésük nem volt! Az is előfordult, hogy a helyben lakók adtak gumicsizmát nekik, mert megsajnálták őket, ahogy mezítláb dolgoztak a sárban! Az ország legszegényebb részéből hozták ide őket, mert ott volt a legolcsóbb munkaerő. Embertelen munkakörülmények között dolgoztak, annyi fizetésért, hogy éppen csak ennivalót tudtak venni maguknak és az utazási, valamint lakhatási költségeket ki tudták fizetni. Haza a családnak már nem tudtak pénzt küldeni, mert nem jutott! A kivitelezők emellett spóroltak az anyagon, az anyagminőségen, a munkaárok víztelenítésen, a dúcoláson és mindenen, amin csak lehetett. Nem kell tehát csodálkozni, hogy elszivárog a szennyvíz vagy gyakran eldugulnak a vadonatúj csatornák vagy éppen a megsüllyedt úttestet kell évről-évre helyreállítani. Nem ezek a ténylegesen munkát végző, egyszerű emberek tehetnek róla! Csakis azok, akik „komoly referenciákkal”, „ISO minőségbiztosítási rendszerrel”, „kiváló szakembergárdával” bankgaranciával és egyéb fényes tulajdonságaikkal elnyerték a beruházást, lenyúlták a pénzünket! Igen, a mi pénzünket, mert az üzemeltető majd rajtunk fogja bevasalni a javítások, többlet-üzemeltetési feladatok költségeit, melyeket beépít a szolgáltatási díjba, ugyanúgy, mint az amortizációt. Ja, a garancia? A konzorcium feloszlott, a célfeladatra alapított „nevesincs” vállalkozások, alvállalkozók már rég szétszéledtek vagy jogutód nélkül megszűntek. A város vezetői által felelőtlenül felvett hiteleket szintén mi fogjuk visszafizetni, adó formájában.Márta József (10 értékelés) |
