Az augusztus 2o.-i az örömteli eseménybe, hogy Dorozsmára hazakerült a Kőbárány másolata, üröm is vegyült.
Nagy visszhangot váltott ki a rendőrök jelenléte csaholó kutyáikkal a templom bejárata előtt.

Jómagam kutyabarát ember lévén mégis megijedek, amikor betanított, „kiéhezett” ebekkel kell farkasszemet néznem. Különösen ijesztő dolog ez és egyben visszataszító a Szent Kenyér Ünnepén a templom bejárata előtt, amikor is áhítattal kilép onnan a békét kereső hívő ember.

A Szentmisén jelen volt néhány Magyar Gárdista, akik miatt vonultak fel talán a rend őrei ilyen veszélyes védelemre felkészülten, megfélemlítő formában? A gárdistákat igazoltatták és tudomásom szerint igen komoly pénzbírságokat szabtak ki reájuk. Az indoklásban többek között ez áll: „jelenlétük a templomban tartózkodók számára, valamint az azt követő ünnepség részt vevői számára félelemkeltő lehetett…”.

A gárdisták ez idáig soha senkit nem bántalmaztak. Nagyon- nagyon sok - falvakban is kiszolgáltatott, védtelen - ember tapssal, bizalommal fogadja őket. Öltözékük fekete-fehér, a magyarság ünnepi ruhája, zászlajuk Árpád vezér zászlaja.

Az igaz történelmet ismerő embernek ezt tudnia kell!

Többedmagam nevében mondhatom: félelmet nemcsak „kelthetett” hanem keltett is a rend őreinek felvonulása kutyákkal a Szent Kenyér és a Kőbárány kút felavatása Ünnepén, a Szentház előtt.
S igazi félelmet kelthet még az egyszerű magyar emberben az, hogy holnap kenyérre és vízre, jut-e majd rávaló?

A mi, ilyetén félelmeinkért ki fizeti a bírságot, ki véd meg, és kiktől?

Kik azok, akiket kutyákkal kell védeni, miből de legfőképpen is Miért? 

Az ünnep után a békés templomkertben ezeken a kérdéseken merengve, a hősi halottak emléktáblája előtt állva, tisztelgek, és hittel bízom Isten eljövendő igazságos ítéletében.

Sebőkné Grandpierre Cecília