Nagypéntek Jézus kereszthalálának és sírban nyugvásának emléknapja. Az első keresztények nagypénteket és nagyszombatot liturgia nélküli ünnepként tartották egész napos szigorú böjtölésben.

Csak a 4. században alakultak ki nagypéntek különféle istentiszteleti formái eucharisztikus ünneplés nélkül. Jeruzsálemben e napon imádkozva vonultak az utolsó vacsora termétől a kálváriáig, ahol a püspök tiszteletadásra felmutatta a szent kereszt ereklyéjét. Utána szentírási részleteket olvastak fel és a papság kisebb csoportoknak mondott beszédet.

Rómában a 7. századtól kezdve olvasták János evangéliumából Jézus szenvedéstörténetét. A 8. században a pápa kezében a tömjénezővel haladt a szent kereszt ereklyéje előtt, majd a kereszthódolat után igeliturgia következett. Szentáldozás nem volt, a 12. századtól csak a szertartást végző pap áldozott. XII. Piusz pápa 1955-ben engedélyezte ismét az áldozást, a nagyhét megújításával.

A nagypénteki szertartás időpontja az őskeresztény kortól a középkorig az Úr halálának órájához, délután 3 órához igazodott. Ez később átkerült a délelőtti órákba, így a nagypénteki liturgia is délelőttre került. XII. Pius pápa reformja állította vissza a délutáni ünneplést, amelynek ma három fő része van: igeliturgia olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel; hódolat a szent kereszt előtt; áldozási szertartás.

Sok helyen szokás a szentsír állítása. Nagypénteken a templomban vagy a kálvárián keresztúti ájtatosságon vesznek részt a hívek. Ezen a napon hústilalom és szigorú böjt van.

Nagypéntek:

Nagypéntek Jézus kínszenvedésének és kereszthalálának a napja. A keresztények körében a bűnbánat, a mély gyász és a szigorú böjt napja. A református gyülekezetek nagy többségében azonban nem felejtődött el a passió. Ma már nem éneklik ugyan, hanem csak a szószékről felolvassák a szenvedéstörténetet az evangéliumokból. Ezért nagypénteken - sok helyen még ma is - három istentiszteletet tartanak. Délelőtt, délben - ennek keretében olvassák fel a passiót - délután és este.
Hagyományok, népszokások:

-Nagypénteken tartják a legszigorúbb böjtöt.
-Általános tisztálkodási nap: meszelnek, takarítanak, nagymosást tartanak és az állatokat is megfürösztik.
-Sok helyen, nagypénteken nem gyújtanak tüzet.
-A templomokban az oltárokat letakarják, a harangok némák. 

Ez a nap szintén nem mentes a babonás hiedelmektől:
-Tiltották az állattartással, földműveléssel kapcsolatos munkákat,
-Nem sütöttek kenyeret (mert kővé válik),
-A víznek, mint ősi pogány tisztulás szimbólumnak mágikus erőt tulajdonítottak.
-A lányok, akik még szebbek akartak lenni, napfelkelte előtt, a patak vizében - az ún. aranyvízben - mosakodtak. Ez védett a betegségek ellen is.
-Az állatokat is kihajtották a patakhoz itatni, és le is fürösztötték őket, hogy ne legyenek betegek.
-Szokásban volt a határjárás, határkerülés is. Ilyenkor a férfiak a templom előtt gyülekeznek, csoportosan mennek a határba, ahol zajkeltéssel, kerepléssel űzték el az ártó erőket a földekről.

Számos étkezési szokás is kötődött nagypéntekhez:

-A férfiak, tartván a szigorú böjtöt, reggelire csak kenyeret ettek, és hogy majd nyáron a kígyó a hasukba ne másszék, pálinkát ittak rá.
-Helyenként csak hideg ételeket ettek, azt is csak akkor, amikor a templomi szertartásból hazaértek. A katolikus vallás tiltja a húsevést és csak egyszer szabad jóllakni a nap folyamán.
-Nagypéntek ünneplésének másik jellegzetessége a gyász:  Különösen a vidéki vagy falusi gyülekezetekben még ma is az a szokás, hogy a szószéket és az úrasztalát gyászterítővel takarják le.
-Az istentiszteletre amúgy is feketében járó asszonyok mellett a menyecskék és a leányok is fekete fejkendővel mennek a templomba.
-Gyászt és szomorúságot fejez ki a beregi Tiszaháton ismert mondás: "Nagypénteken sokan sírnak, Sok hímes tojást megírnak."
-Általánosan ismert mondás reformátusságunk körében az is, hogy "Nagypénteken mossa a holló a fiát", amely az ünnepre várt esőzéssel van összefüggésben. A nagypénteki esővel - a néphit szerint - a természet is Jézust siratja.