Minden nemzet életében vannak kivételes alkalmak, meghatározó történelmi események, melyek méltók az utódok főhajtására s más népek megbecsülésére, elismerésére is. A magyarság viharvert, küzdelmes sorsa ugyancsak bővelkedik ilyen dicsőséges s egyben tragikus végű fordulatokban. Legszebb győzelmeinket, legszomorúbb vereségeinket mindig a szabadság és függetlenség kivívásáért vagy megtartásáért folytatott harcokban értük, ill. szenvedtük el. Tisztességből, lovagiasságból és hősiességből nemegyszer hihetetlen, lenyűgöző példát adtunk az egész világnak. Akkor is, amikor még nagyok, erősek voltunk, s később is, mikor megfogyva, legyengülve, félig eltaposva is szembeszálltunk nálunk sokkal hatalmasabb ellenségeinkkel. Ki tudja honnan, de mindig vettük a bátorságot, és akkor is fölléptünk az önkény ellen, amikor mindenki más összegörnyedve hallgatott. A mi népünk barátságos, békés természetű, s nem könnyű „táncba vinni”, de ha ősi jussát, jogait csorbították, sohasem habozott kiáltani és kardot ragadni. A magyarnak egészen máig volt gerince, tartása, hite, és tudta, mivel tartozik hazájának. Ha a szükség megkívánta, kötelességét valahányszor büszkén teljesítette, gyakran vére, élete árán is.

Mindenszentek és Halottak napja szerves része népi életünknek. Ilyenkor már mélyen bent járunk az őszben. A sűrű felhők mögül ritkán bújik elő a nap, hamarabb sötétedik, hűvösebbek, nyirkosabbak a nappalok és az éjszakák, gyakran szemerkél az eső, s a tájat borongós köd lepi. A völgyekben, szélmentes lapályokon hajnalonta olykor talaj menti fagyok is előfordulhatnak. Az erdők, ligetek elszórják színes lombkoronájukat, bokáig merülhetünk a frissen hullt avarba. A természet az elmúlásra, a téli álomra készül, hogy aztán kipihenve magát, tavasszal ismét megújuljon.

Siklósi András

(A HunHír.Hu munkatársa)

A magyar tragédia

Október 6-án az aradi vértanúkra emlékezünk. Meghajtjuk fejünket és zászlóinkat bátorságuk, erkölcsi nagyságuk előtt. Ünnepeljük és gyászoljuk őket, mert rendkívüli, amit végbevittek. A legdrágábbat, az életüket áldozták a nemzetért és a hazáért. Példájuk örökké világítani fog mindnyájunk előtt, amíg magyar szó hangzik a Kárpátok alatt. Mondom: dicsérjük és siratjuk őket, s az ő drámájuk kapcsán szeretném fölidézni és megfogalmazni – a kezdetektől egészen napjainkig –, miben is áll a magyar tragédia? Bele kell-e törődnünk, mint valami elkerülhetetlen fátumba, avagy létezik kiút és fölemelkedés?

A megoldás itt van, egyenesen a szemünk előtt, mégsem akarjuk meglátni. Igaz, emlegetni szoktuk, hogy „Isten, Haza, Család”, a legelsőt valahogy mégis mindig figyelmen kívül hagyjuk. Hordjuk  Nagy Magyarország címerét, a királyi vármegyést, közben pedig nem fogjuk fel, a két angyalkát a szélen már a hajdaniak sem díszből tették oda. Mert nem elég megjelenésünkben, de szívünkben és lelkünkben is magyaroknak kell lennünk! S ha jó magyarok akarunk lenni, jó keresztényeknek is kell lennünk! A két minőség egymástól elválaszthatatlan, sőt azok egymást erősítik.

A magyar nemzet ismét talpra áll?

2009 szeptemberétől a XIII. Szegedi Halászlé Fesztivál alkalmából Szegedi Gondolat címmel új, jobboldali, nemzeti értékeinket is felvállaló közéleti magazint vehetnek kezükbe a Napfény városának és környékének olvasói. 

A hivatalos történetírás az 1919-es Szegedi Gondolat politikai eszmerendszerét olyan politikai-ideológiai elméletnek tekinti, amely az úgynevezett keresztény középosztály hegemóniáját érvényesítő  - az antibolsevizmust, és nacionalizmust is magába foglaló - ellenforradalmi irányzatként említi a mai napig. A valóság azonban másképp fest. Az első világháború befejeződésével – miközben Kun Béla és bandája uralkodott 133 napig fővárosunkban – az antant csapatok által megszállt Szegeden gyülekezett a haladó, nemzeti erők tábora.