Sajnos akadt a képviselők között, aki ellenezte ezt a javaslatot. A többségben azonban élt a kegyeleti érzés, és megszavazták. Tisztelet és köszönet érte! Az érdeklődő jelenlévők között volt, aki örömében nemzetiszínű zászlót lengetett. Neki is tisztelet!

Az öröm korai volt, mert szorgos kezek a kegyeleti hely körül már építették a kordont. Talán csak nem azért, hogy távol tartsák a kegyeleti hely védelmezőit?

A kordonon belül őrök cirkálnak, s ott áll már a markológép is! Mi lesz itt? Mégis bekövetkezik a kegyeletsértés?! – Válaszul a megyei határozatra?!

Kordon, őrök, markológép. Vészjóslóan rossz jel a holnapra, arra, hogy itt nem győzhet csak az erő és a hatalom.

Az est beáll. Sötétség borul az emlékhelyre, de nemcsak az éji napjárás következtében, hanem talán a szellemiség tekintetében is.

Emberek tüntetnek az emlékhely védelmében! A hatóság igazoltat! Miért? Mert vannak még, akikben él a háborúban elesett hősök iránti kegyeleti érzés? Miért bűn ez? Nem a kegyeletsértőket kellene inkább kérdőre vonni?

A szobor talpazatán gyertyaláng lobog, szemben a markológéppel! Itt és most, e látvány és érzés iszonyatos! Nem kétséges, hogyan dől el holnap a gyenge gyertyaláng és az erős markológép küzdelme.

Az eső szemerkél. Hol erősen, hol fáradtan! Lám még az Ég is siratja a hősök kegyeleti helyét. Hullanak az esőcseppek a hősök neveit őrző márványlapokra, a csatatéren kiömlött drága vért jelképező pirosvirágú rózsatövek leveleire. – Talán utoljára.




 
2009. december 04.

Ahogyan sejthető volt tegnap, a kegyeleti hely sorsa megpecsételődött. A markológép és a légkalapács megindult. Masszív kődarabokat tör a gépóriás. A berregő légkalapács szétzúzza a kegyeleti parkot körülvevő kőtömböket. Kidől a díszkerítés!

A városvezetés megmutatta, hogy szembe tud menni a kegyeletet tisztelő emberekkel, akik szeretik városukat, tisztelik hőseiket.

Egy tiszteletet érdemelő mai hős rááll a kerítés kőlapjára! Talpával védi a védhetetlent! Lelkében talán imádkozik azokért az elesett huszárokért, akiknek emlékét a városvezetés most ilyen példátlan módon megsérti!

A hős védő még áll! Meddig? A kegyetlen bontás gyorsan közeleg felé! De miért csak egyedül áll? Miért nincsenek ott tízen, százan, ezren, akikben van kegyeletérzés? A város „színe-java” hol van? Hol vannak a díszpolgárok, a különböző kitüntetettek, a közszereplők, az építészek, a szobrászok, a festők, az írók, a költők, a tudósok, az oktatók, a politikusok, az egyszerű fizikai és szellemi munkások, - meg akiket kihagytam a felsorolásból – hol vannak? Miért nem állnak hősünk mellé a védendő kövekre? Félnek, vagy egyszerűen csak közömbösek? Vajon büszkék lehetünk-e magunkra, hogy nem tudtuk megvédeni a hősi kegyeleti emlékhelyet?!

A kordonnal elkerített térre bejön egy rendőrautó. Emberei kiszállnak, odamennek a fotósokhoz és az emlékhelyet védelmező neves személyhez. Csak békés beszélgetés van közöttük, ez jó. Igen, a békesség! Békességgel kellett volna kezelni az ügyet eleitől kezdve, nem pedig dacos ellenállással. Ez lett volna a bölcs eljárás a városvezetéstől. Bölcs, és emberibb!

A markológép és a légkalapács „remekül” dolgozik, - de miért rendőri felügyelet mellett? Talán azért, mert a városvezetés érzi, hogy a kegyeletsértő építkezés, - vagy inkább rombolás körül valami nagyon nincs rendben!

A járókelők jönnek, mennek. Kérdezik, mi történik itt, mi ez a kordonnal elkerített rombolás? Vannak, akik értik, mások nem. Szép lesz a tér! Mondják egyesek. Önben nincs kegyeleti érzés? Kérdezi a másik, hiszen kegyeleti emlékhelyet rombolnak! Megint mások fejet hajtva megállnak, szívük belesajdul a látványba, imára kulcsolják a kezüket és elmondanak egy fohászt a csatatéren elesett huszárokért. Többen vannak olyanok is, akik durva szavakkal elmarasztalják,de inkább szidják a városvezetést, hogy szégyent hoznak szeretet városunkra. Csodálkoznak is az emberek: hogyan történhet meg ez a gyalázatos kegyeletsértés 2009-ben Szent István országában? Hogyan történhet ez meg Szegeden a tudomány városában, ahol megszületett az első magyar Nobel-díj, ahol a különböző művészek sokasága él és alkot, ahol kiváló akadémikusok és egyetemi tanárok oktatják az egyetemisták ezreit, ahol a „gyütt-möntek” is szeretik városukat?!

És mégis, mégis megtörtént!

Szeged híres város! Mondja a nóta, s a Szabadtéri Játékok idején zengik a fanfárok. A mai naptól a kegyeletsértő bűnös tett miatt ország-világ hogyan vélekedik Szegedről?
Este demonstráció! Kevesen vannak. Igen, félnek az emberek, vagy közömbösek és nincs bennük kegyeleti érzés a hősök iránt!? Inkább „iddogálnak” valamelyik rendezvényen. És ez már lehet, hogy a mi szégyenünk, választópolgároké.

2009. december 05.

A kegyeleti park kő- és vaskerítéséből ami tegnapról megmaradt, annak szétrombolása ma folytatódott. Igaz, ma munkaszüneti nap van, de e „nemes” feladat mielőbbi elvégzése igen fontos a városvezetésnek!

Berreg a légkalapács, töri-zúzza a köveket, s a vaskorlátok is kidőltek helyükről. Eleink szép mérnöki alkotása végképp megsemmisült. Érző embernek siralmas látvány!
A romhalmaztól övezve a parktükörben a kegyeleti rózsabokrok még ott vannak. Téli álmukra szenderültek. Álmodnak róla, hogy helyben maradnak, vagy valami szörnyű álmuk van a kegyeleti rombolás közepette?! Ám, de milyen lesz a közelgő kényszer ébredésük, amikor kitépik a rózsabokrokat?! Kegyetlen lesz ez az ébredés, hiszen ők is éreznek, s a hősökért adták piros virágaikat. Jelképesen a hősök ismeretlen sírjain is gyökereztek! A kegyeletsértők értik ezt a jelképet?!

A szobor talapzata még eredeti helyén áll. Meddig? Magát a szobrot már hónapokkal ezelőtt elszállították. Azzal a ravasz indokkal, hogy restaurálni kell! A laikus is tudja, hogy egy bronzszobrot nem kell 15 év után restaurálni! /1994-ben öntötték bronzba az 1943-ban felállított alumínium szobor hasonmásaként./ Szomorú, hogy akadt szobrász, aki a kegyeletsértők sorába állt!

Megkezdődött a Kölcsey utca felbontása is. Érdekes, hogy itt nem építettek zárt kordonrendszert. A szétrombolt kegyeleti emlékhelyet azonban továbbra is kordon övezi Ravasz dolog ez a kordonozás. Itt miért? Ott miért nem?

2009. december 06.

Vasárnap van. Advent második vasárnapja. Állnak a munkálatokkal. Ez becsülendő!
A markológép beállt a kordon mögé, intő jelként, hogy holnap folytatja „áldásos” munkáját.
A kegyeletsértő terv kiagyalói, tervezői, elrendelői pedig hátradőlhetnek, önelégülten, megnyugodhatnak, hiszen:
   A kegyeleti hely szétrombolása már visszafordíthatatlanul bekövetkezett.
   A hősöket és a kegyeletet tisztelők igaz érveinek érvényesülését megtörték.
   A hősi emlékhely tervezett kegyeletsértése már megvalósult.

A közvetlen megvalósítók, amikor felveszik munkájukért „jól megérdemelt” bérüket, gondolnak-e arra, hogy annak minden forintjához a kegyeletsértés bűne tapad?!

2009. december 07.

A vérpiros virágú rózsabokrok tegnap még álmodtak a huszárhősök kegyeleti emlékparkjában. Szörnyű álmuk mára megszakadt, s a tragédia bekövetkezett. A rózsatöveket, amelyek pirosló virágai a csatatéren elesett hősök kiömlő drága vérét jelképezik – kitépték!

Igaz, nem a markológéppel, hanem ásókkal. A végeredmény azonban mindegy, mint a vértanúnak a kötél, vagy a golyó!