A kalóz egyetlen rúgással összetörte a rozsdás vasláda lakatját, amely kettétörve pottyant le a homokba.
- Na, ugye! Nézett körül diadalmasan a körülött álló társain.
- Nincs itt semmi bűbáj és varázslat! Anyámasszony beszari népség vagytok mind, egytől egyig!

- Oké Morgan, szólt az egyik köpcös kalóz, akinek az arcát egy szörnyű vágás éktelenítette el.
- Ez mind szép, de vajon mi lesz a ládában? Ólom vagy arany?

- Hát mi lenne benne te szerencsétlen?! Vajon mi lehet egy ládában amit elástak, és nem azért hogy mi megtaláljuk?! Persze hogy kincs! Nézd meg a láda vereteit! Rézzel borították hogy ne rozsdálljon be az idők során. És nehéz vasalásokat raktak rá. Üveggyöngyökért nem készítenek ilyen ládákat, te agyalágyult!
- Öklömnyi smaragdok, vöröslő rubintok, és rengeteg aranykehely! És pénz, csillogó villogó Lajos aranyak!
- Ó ti gyáva patkányok! Majd én megmutatom akkor, ha hozzá sem mertek nyúlni!

Amit ott látott Morgan, az először is csalódást váltott ki belőle. Semmilyen kincs nem volt ott. Se arany, se rubintok, se kelyhek.
Volt viszont egy zöldes valami, ami mintha mozgott volna.
Morgan nem tudta mi lehet az, de óvatossá vált. Nem merte megérinteni kézzel. Fogta a tőrét, és belebökött a zöld valamibe......

Három nappal később a spanyol flotta egyik zászlóshajója a Scrabble, kikötött a szigeten. Gyanúsnak találták a kalózhajót, ahogy félárbócra eresztett vitorlákkal várakozott a partközelben, legénység nélkül.

Megtalálták a gödröt, benne a kiásott ládával. A láda csendesen egykedvűen feküdt a gödör alján, fedele lezárva ismét.

- Mi legyen vele uram? kérdezték a katonák az alig harmincéves kapitányt.
- Felnyissuk uram?
- Ne! Hagyják lezárva csak. Majd a kikötőben eldöntik mi lesz a sorsa. Vigyék csak a raktérbe, és vezettessék be a hajónaplóba az elsőtiszttel.

Az emberek nagy hó rukkolással kiemelték a ládát, és elcipelték a csónakig.
A kapitány elindult visszafelé, ám hirtelen megcsillant valami a homokban. Felvette majd kissé hitetlenkedve nézte egy darabig. Egy Lajos aranyat tartott a kezében. Jobban szemügyre véve azonban, mintha kezdett volna megfakulni, ahogy megérintette. Sőt mintha zöldülni kezdett volna, és egyre puhább, kellemetlenebb lett a tapintása is.
És még valami más is...
A kapitány undorodva hőkölt hátra!
Egy zöld áspiskígyót látott a tenyerében vergődni. A kígyó gonosz kis pontszemeit rászegezve, baljósan sziszegni kezdett.

A kapitány ledobta a földre a gyilkos kis jószágot, amely rögtön a csizmája felé kapott.
Szerencsére már nem volt kibe marnia. A kapitány, majdnem futva ért a csónakhoz. Azon tűnődött, hogyan lehet egy Lajos aranyat összekeverni egy kígyóval, alig harmincévesen.