| Csillogtak szikráztak,
Bukfencet vetett rajtuk a fény,
Lehet, hogy égi csillagok voltak,
Csak eljöttek hozzánk karácsony idején,
Hogy mosolyt, odafigyelést lopjanak,
A szürke mindennapok közé,
Hogy valamit átadjanak,
Mit betakart szárnyával a felejtés.
Kacagva szaladok a hóban,
Megsimítom az össze vén fenyőt,
Érzem most mindenki itt van,
Akik elmentek is, most velünk vannak ők.
Betérek egy kicsiny házba,
Hol a kemence meleget ád,
Kalács az asztalon,
Érzem a karácsony illatát.
Magam vagyok...
Mégis velem van az egész világ,
A teából kortyolok,
Mindenem melegség járja át.
Nem az ital forró gőze,
A múlt és jelen árnyai közt lebegő érzések,
Nem csak a tűz meleg,
Valami más gyúlt, szinte éget.
Lekívánkozik rólam a kabát,
Az ablakból az erdőt, a hóesést nézve,
Meglátom az angyalkát,
Már tudom mit üzent, lopott észrevétlenül szíveinkbe.
Bálintné Miklós Éva 2009. 12. 23. |
