Több mint harminc év Mindszenten eltöltött idő után, már inkább vallom magam Mindszentinek, mint Szentesinek. Amikor ide kerültem a hetvenes években egy olyan faluba jöttem, ahol volt több mint tíz munkahely, mely a teljes foglalkoztatást biztosította a falunak. Alkalmanként, karácsonyra még egy kis nyereségre is lehetett számítani.

Az  Áfész vezetőségének köszönhetően az akkori lehetőségekhez mérten az boltok a lakosok teljes körű ellátását biztosították. Persze kíváncsiságból akkor is el kellett menni városra, ha nagyobb dolgot akart venni valaki. De volt áruház, ahova büszkén mondhattuk, még a környező falvakból is jöttek vásárlók. Volt szabó, cipész, kerékpárjavító, tv szerelő stb, akik igyekeztek élhetőbbé tenni falunkat.

Igen megszerettem a falut, mert a várossal ellentétben az emberek szívesen szóba álltak a szomszéddal, vagy az éppen arra járóval. Érdekelte a munkatársakat, szomszédokat az emberek napi problémája, örülni tudtak az emberek a családi anyagi javak gyarapodásának, de természetesen ezért meg is tettek mindent.  Mindenki dolgozott, nem volt idő a gyűlölködésre, az egymás ellen való uszítgatásra.

Aztán egyszer csak a „nagy rendszerváltás” után a kilencvenes évek elején, a lakosság számához viszonyítva Város lettünk. Az akkori vezetés örült és ujjongott, mondván megmutattuk, hogy felfelé ívelünk.

Mi van most?

Hát a nagy ívelésből az lett, hogy sorba bezártak a boltok, a merészebb emberek rákényszerültek, hogy üzleteket nyissanak vállalkozásba, mert hogy nekünk azt mondták ez a jövő útja. A valamikori áruház helyett lett két kínai boltunk és vállalkozási próbálkozások, amelyek később mind bezárni kényszerültek. Akik belefordították kis megtakarított pénzüket, bizony mind bottal ütheti a nyomát.

Bezártak sorba a munkahelyek, felszámolták Mindszenten az ipart, a tsz-t és minden mást, de a dolgos mindszenti nép akkor is azt mondta megmutatjuk, hogy a mezőgazdaságból, állattenyésztésből megpróbálunk tisztességesen megélni, habár egyre nehezebben.

Teltek az évek és eljött 1998. és a fiatal demokraták. Torgyán József akkori mezőgazdasági miniszter  „munkássága” alatt a mezőgazdaság is megadta magát, amely jelenleg zuhanórepülésben folytatódik.

Ma a paradicsompaprika ára az 1990-es árral vetekszik. A kukorica, búza, jószág áráról már ne is beszéljük. De a viccesebb kedvűek még azt is megkockáztatják, hogy ebben a helyzetben disznót csak a „szagáért” tartanak.

Rá kellett jönnünk, hogy ez így nagyon nincs jól. Hőzöngtünk egy kicsit, hogy ezek is becsaptak minket, de még mindig hittünk a fellendülésben.

A magyar ember optimizmusa (vagy butasága) mesébe illő. 2002-ben  újra bizalmat szavazott a nép egy régebben „levetett” pártnak, gondolván tanultak az elmúlt mintegy 12 évből és jobban csinálják. Elbotladoztunk így-úgy  négy évet és mi elhittük, hogy négy év királyság nem elegendő az ország megváltásához, a kánaánba vezető út kitaposásához.

Újra szavaztunk. Hát mondhatom „jól is jártunk”! Megindult a FIDESZ és MSZP-SZDSZ-MDF harc, háború?, ahol az áldozatok mi, a nép lettünk. Csak kapkodtuk a fejünket, kinek lehet itt már hinni? Mindenki gátlástalanul elkezdte a saját zsebét tömni, megindult a hatalmi harc a legjobban fizető, legkevésbé ellenőrzött pozíciókért, a szabad rablás, mindenki belerúgott a másikban, de leginkább belénk. Belénk rúgtak akkor, amikor meggyőztek bennünket, hogy a fellendülés útja, ha kölcsönöket veszünk fel, ha lehet devizában, mindenünk meglesz. Pontosan tudták akkor is, hogy ez a nép a jelenlegi és elkövetkező időszakban ezeket az összegeket soha nem tudja visszafizetni, ezért mindenünkből ki tudnak forgatni. Ennek érdekében, hogy ezt megtudják valósítani, holmi gazdasági válságra való hivatkozással, elbocsátották a dolgozókat minimum kétszer annyit, mint amit ők statisztikailag kimutatnak, nyilvánosságra hoznak.

Szabad lett a pálya a kisember vagyonkájának, házának megszerzéséhez, kilakoltatásához, a családok szétzilálásához, a magyar-cigány összeugrasztásához. Gondolták, összeugrasztják őket, csak nincs annyira birka a magyar, hogy még azt is eltűrje, hogy cigányok csicskáztatnak magyart, agyonütik a nénit egy pohár tejfölért és 150,- Ft-ért, meglincselik a tanárt (a tettes természetesen soha nincs meg) és akkor egy olyan helyzetet hozhatnak létre, ahol a népirtást a nép elintézi saját maga. De hát ítélje meg mindenki maga, hogy mennyire vagyunk béketűrőek.

Akkor jött egy olyan mozgalom a Jobbik Magyarországért Mozgalom, aki megpróbálta, megpróbálja felnyitni az emberek szemét és megálljt parancsolni ennek az őrületnek. Először homokba dugták a fejüket a pártok, azt hitték, ha nem beszélnek róla, kitiltják a médiából, akkor a Jobbik már nem is létezik. Az Európai parlamenti választás rácáfolt erre.

Hitték, hogy jól működik a sajtó propagandájuk és betudják sározni a nevét annak a mozgalomnak, azoknak az embereknek, akik felismerték azt, hogy csak összefogással, kemény felelősségre vonással lehet változtatni e maroknyi nép helyzetén.

Nem hiszem, hogy az ellenzéken kívül van olyan ember, aki bármi rosszat tudna mondani a Magyar Gárdára. Aki az EP választás óta figyelemmel kíséri a híreket tudja, hogy épp a Gárda az, aki mindenütt ott van, ahol segítségre van szükség. Még sehol nem olvastam azt, hogy a gárdisták bántottak volna valakit, még azt sem, aki megérdemelné.

És itt elérkeztünk a „csodálatos”jelenhez.

A legtöbb embernek a becsületen és a házán kívül már semmije sem maradt. Igen ezekért a házakért a mai ötvenévesek nagyon keményen megdolgoztak, ugyan úgy, mint a nyugdíjukért.
Ebbe bizony nagyon sokan belerokkantunk, szükségünk lenne a nyugodt pihenésre és az orvosi ellátásra.

Mindenki tudja, hogy Horváth Ágnes és elődei, utódai „áldásos tevékenysége” révén, milyen helyzetbe került országunkba az egészségügy. Nincs biztosítva már csak a minimális alap elllátás, az is csak akkor, ha a beteg viszi a gyógyszerét, kötszerét, ellátásához szükséges összes eszközét a kórházba.

Nekünk Mindszentieknek mindig oda kell mennünk ápolásra, ahova épp az aktuális kormánynak jókedve választja Szentes, Vásárhely.

De van nekünk egy viszonylag jól felszerelt orvosi rendelőnk jól képzett, emberségéről és segítőkészségéről híres orvosi, asszisztensi gárdánk. Azt hiszem ezt mindenki elismeri, a megszorítások ellenére törekszenek arra, hogy minél jobb ellátást biztosítsanak a mindszentieknek.

Na és ekkor jön a mindszenti önkormányzat az általunk választott (sokak által már megbánt) képviselő testület nagy ötletével.

Ha már országosan megszorították az önkormányzati büdzsét, akkor mi legyen az első amit megszüntetnek: hát a fizikoterápia és a laboratórium. Úgy hiszem pont ez a két dolog az, amire itt a legnagyobb szükség van. Nem csak azért, mert ezzel növelnék a munkanélküliek számát minimum két fővel, hanem azért is mert az itt lakók több mint 50 %-a igénybe veszi ezeket a szolgáltatásokat. A fizikoterápia kihasználtsága kb. napi 30 fő, akik nem csak egy, de több kezelést kénytelenek egyszerre igénybe venni.

Felmerült-e annak a képviselőnek a fejében aki ezt javasolta az, hogy mit jelent becsípődött derékkal, láb és egyéb mozgásszervi panasszal 20 km-t buszozni, 1 km kerékpározás, gyaloglás helyett.

Ha nem, mert olyan fiatal, vagy abban a szerencsés helyzetben van, hogy nem dolgozta még agyon magát, javaslom, kérdezze meg a szüleit, idősebb hozzátartozóit.

Csak egy adat. A laboratórium a tavalyi évben közel 6000 beteget szolgált ki, az idei évben már közel ötezret. A sincumart szedő betegek száma közel 300. Ha nem tudná kedves képviselő, ezek azok a trombózisos és szívbeteg emberek, akiknek rendszeresen kell járniuk laboratóriumi ellenőrzésre.

Szíveskedjen odaállni ilyen betegségben szenvedő ember elé és mondja már meg neki, hogy szedje össze magát, üljön buszra és irány a nagyváros, ahova reggel 7-re kell menni és minimum dél, mire a leleteket megkapva ismét buszra tud pattani és irány haza.

Vette-e az „ötletgazda” a fáradtságot, hogy mielőtt kinyitja a száját, utánanézzen a kihasználtságnak az igénynek?

El nem tudom képzelni honnan veszi az a honatya/honanya a bátorságot aki ezt az ötletet felvetette, hogy azt gondolja: ezekbe az emberekbe már úgy is belerúgtak, rúgjunk rajtuk mi is egyet.

Hát nem létezik már ebben az országban emberség még egy ilyen kis közösségben sem?

Amikor ezt a testületet megválasztottuk bíztunk abba, hogy mindig és mindenkor nekünk a legjobbat akarják, minden megtesznek az érdekünkben. Vagy ismét tévedtünk? Ismét a jóhiszeműségünk áldozatai vagyunk. És ne jöjjenek most azzal, hogy ezeket a tevékenységeket az állam nem finanszírozza, meg  kell megszüntetni, mert az önkormányzatnak nincs rá pénze. Önök azért, vannak ott, hogy megtalálják azokat az átcsoportosítási lehetőségeket, amivel mindenki megelégedésére döntést tudnak hozni. Nem gondolják komolyan, hogy a idős, elesett beteg embereknél fontosabb lenne akár a sport, az iskolai táboroztatás, vagy más egyéb állam által nem finanszírozott tevékenység.

Kiállunk és ki fogunk állni azok mellett az emberek mellett, akiknek még ez a két megszüntetésre ítélt hely is munkát jelent, azokért, akik ezért a városért - vagy most már ismét faluért - dolgoztak, abba rokkantak bele, hogy ez az ország felépüljön, családjaiknak egy szebb és jobb jövőt teremtsenek.