|
Történelem
|
„Már most ne  m durva erővel, hanem műveltséggel kell igyekeznünk kitűnni, s lehet nem csak elérnünk: hanem el is hagynunk más már rég-óta messze előre rugaszkodott nemzeteket, azoknak dicső példát adván.” Bolyai János „ A múlt tudósai között voltak, akik már életükben megdicsőültek, olyanok is, kiket máglyára küldtek, egyeseket csupán csak elhallgattattak. Ez talán a legkegyetlenebb sors, mert lassú halált jelent. A Kárpátok övezte terület meg tudta szülni Bolyai Jánost, de a közönyös, maradi társadalom eszméinek befogadására, megértésére már képtelen volt. Nemhogy helyet biztosított volna számára, a tudományos élet eme tisztes hajlékában, de életében még a neve sem hangzott el a Magyar Tudományos Akadémia falai között. És mikor jól megkésve, 1868-ban először elhangzott, akkor az külföldi kezdeményezésre történt. Akár mementónak is tekinthetjük ezt a tényt, figyelmeztetőül, saját mai felelősségünkre.” (Szentágothai János, Bolyai János születésének 175-ik évfordulóján mondott beszédéből) |
|
Bővebben...
|